Napi Hírek, 1942. szeptember/2
1942-09-30 [0520]
A Führer azután később igy folytatta beszédét : - Az 1942, év 1 u V J leginkább végzetszerű megpróbáltatását az In szememben népünk már átélte. Ez az 1941-ről 1942~re forduló" tél volt. Bízvást mondhatom, hogy ezen a télen a német népet ós különösen véderejét a gondviselés mer-, légre tette. Rosszabb már nem is következhetik el számunkra es nem is fog jönni, többé, Nagyon súlyos es nagyon kemény próbatétel volt. Mindamellett nem csupán átéltük ezt az.igen súlyos időt, hanem keresztül tudtuk vinni, hogy újonnan létesítsük/ílletőleg megalakitsuk azokat a támadó hadosztályokat, amelyéknek rendeltetése volt az ujabb támadó hadmüveietet megindítani. Ez " az offenzíva nem ugy folyik most, ahogyan azt t talán ellenfeleink elgondolták. Azt hiszem^ ha ; szemügyre" vesszük, nagyon meg lehetünk elégedve a mögöttünk lévő három esztendővel. Mindig nagyon józan volt a célkitűzésünk, gyakran nagvon merész, ahol merésznek kellett lennie, gyakran megfontolt ott, . i ahol meg lehetett fontolni, gyakran óvatos, ahol időnk volt rá, körültekintő ott, ahol azt hittük, hogy minden körülmények kozott nagyon óvatosaknak kell lennünk. De voltunk nagyon merészek is,, olyankor, amikor csak a merészség menthetett meg. Erre az évre nagyon egyszerű progranmot tűztünk magunk elé : w l;/ Minden körülmények között tartani azt, amit meg kell tértani, vagyis engedjük a másik felet nekirohanni ott, ahol mi magunk nem akarunk előbbre menni, hanem vaskézzel Í*. kitartunk és bevárjuk, ki fárad 4 t ki hamarabb, 2./ Feltétlenül ott-támadunk, ahol a tamadasnk minden körülmények között szükség van. A oél itt egészen világos : Megsemmisíteni . jobb karját a kapitalizmus, a plutokracia ec bolsevizmus nemzetközi összeesküvésének, ' . Ennek során van egynéhány célkitűzésünk. Legyen szabad ezeket egészen röviden, szinte távirati rövidítésekkel felemlítenem, hogy Önöknek, éppen a német népnek tudomásara hozzam, mit teljesítettünk ez alatt a néhány hónap alatt. / /Folyt.köv./ í\