Napi Hírek, 1942. július/1

1942-07-02 [0515]

Német lapok a veszteséglistáról, f Ho/%i7 Berlin, július 2. /Német TI/ N A berlini estilapok kommentálják a csütör­töki hadi jelentésben közölt veszteségeket, amelyeket a német véderő a keleti acvonal harcainak első évében szenvedett. A Berliner Börsenzeitung ezzel kapcsolatban a következőket irja: Nem ringattuk magunkat ábrándokba, éppen ezért a most nyilvá­nosságra hozóti veszteségszámok minden súlyosságuk ellenére is vigasztald megvilágításban tűnnek fel előttünk. ^ •" , 271,000 illetve 336.000 német katonának a feláldozása 85 millié német és sokmillió más nemzetiségű embert mentett meg olyan sorstél, amelyre még gondolni sem jó. A lap a német vesztesógazámokat ugy tekinti, mint a német katona kiképzéséből és harci tulajdonságaiból fa­kadó fölény bizonyítékát. Vonatkozik ez a fölény a német veze­tésre is, amely meg tudta csinálni, hogy a legnagyobb eredmé­nyeket a legkisebb áldozatokkal érje el, A Börsenzeitung a következőképen i fejezi be kommentárját: Minden egyes hősi halott szent kötelessége..*. U, Keresztjeik felallitv3 egy £500 kilóméter hosszú arcvonalon falként allénak, amelyen Ré­me tország és Európa egyetlen ellensége sem tud áttörni. Sír­jaik felett a német hadsereg zúdul uj támadásra, hogy végleg leverje halálos ellenségünket, /et ré ránk. A Berliner Lokalanzeiger így ir: Hazánknak a szörnyű bolsevista veszélytől való megmentése minden árat megér és ezért az árért, nemcsak a szovjet támadó ereje tört meg, nemcsak a Birodalom és vele együtt Európa szabadult meg a GPU hóhérainak szolgaságából, hanem ebből a jövő országa keletkezik és min&en egyes sir 8 keleti arcvonalon az uj idők vetését szolgálja»/MTIf/ * —, — leszavazták a bizalmatlansági indítványt Churchill ellen. W H 0 /Mn7 Amsterdam, jullug 2, /Német TI/ N ü brit hírszolgálat jelentése saarint az alsóház 475 szavazattal 25 ellenében elutasította a Churchill ellen beadott bizalmatlansági javaalatot./MTI/ Tengelygyfizelmek bemondásáról intézkedtek Jspánban. W Ho/Mn7 Tokió, július 2, /Német TI/ N A tokiói rádió hivatalos döntés folytán a tengelyhatalmak hadisikereinek bemondásakfr az illető or­szág nemzeti himnuszát, vagy hivatalos pártdalát játssza el, , /MTI/ 1/

Next

/
Oldalképek
Tartalom