Napi Hírek, 1942. július/1
1942-07-04 [0515]
A Giornale d 1 Itália az egyiptomi harcokról. Ba/Bs/Bs 5. Róma, július 4, /Magyar Távirati Iroda/ A Giornale d*Italia szombati száma a hadijelentés kommentálásával kapcsolatban cegállapit ja, hogy a tengelycsapatok által a középső szakaszon már benyomott el alameini angol vedelni vonal két szelén még tovább folyik a közcélom. Az angolok ezt a védelmi vonalat igen jelentős eszközök latbavetésóvel létesítették és kihasználták'a kedvező természeti körülményeket is. Tettek ezt annak tudatában, hogy az el alameini állás eleste után a tengely számára könnyű lacz elérni a ííilus vonalát. Ez a védelmi vonal sninte egyenes észak-déli irányban El Álaméin és Ingar Lebbaq között húzódik. Ez e vidék enyhén lankás sikság, amelyet itt-ott sziklás kiemelkedések szakilanak meg. Ezeket a kiemelkedéseket az angolok erődökké építették ki. Az angol parancsnokság ebbe a védelmi vonalba vetette bel minden maradék erőit. Az utóbbi napok harcaiban feltűnt egy uj indiai hadosztály, amely Irakból érkezett oda. Itt, ezen a vonalon vonták Össze a Sözelkeleien lévő összes angol harckocsikat, amelyekhez most uj bb General Grant mintájú amerikai harckocsik járultak. Az amerikai harckocsik most érkeztek egy egyiptomi kikötőbe, . A Földközi-tenger ős a Közelkelet különböző pontjairól jelentős légi erőket vontak Össze az angolok ós ezek az U J -örök két nap óta harcban vannak. 'Az el alameini vonalon tehát döntő és íren heves Ütközet folyik. Az angolok ellenállásinak nyilvánvalóan kettős célja van: késleltetni a tenay Ihat almák előrenyomulását és megkísérelni a tengely erőinek felmorzsolását, ^z olasz és német parancsn okság viszont teljes egészébon meg akarja semmisíteni ezt az angol védelmi vonalat, hogy 'jlőretőlt egységeinek biztosítsa a szabad továbbhaladást, L Giornals d>Itália megállapítja, hogy az angolok az utóbbi napok során a FcLiközi-tcn ; roron jelentős számú angol ós anarikai tengeral ttjárót is vontai ossza, hogy megszakítsák az összeköttetést Olaszorshág és tszakafrika kcizott, mm 9 *m Fekete-tengeri orosz hajóhad Novorossziazkba menekült. X Ba/V5 Szófia, július 4, /Stefani/ k Dnyesz cimü lap szerint a Fekete-tengjri orosz hajóhad jórósze Novorossziszk kikötőjébe menekült, A német légi haderő állandóan támadja azt a kikötőt és máris megrongált sok hadi ás kereskedelmi hajót, /ISTI/ ^