Napi Hírek, 1942. április/2

1942-04-17 [0511]

W Kf/B 8 Hága, áprili3 17. /Német Távirati Iroda/ N A németalföldi békebiróság - mint már jelentették - pört indított Bom és Kruitbof volt holland tisztek ellen Mussert alezredes volt dordreohti parancsnoknak, a holland nemzetiszocialista párt vezére testvé­rének agyonlővese miatt, A $Pr során a főállamügy ész közölte, hogy eljárást fog indítani De Geer volt holland miniszterelnök ellen. De Geer, aki előbb Angliába menekült, később visszatért Hollandiába. Legutóbb röpiratot adott ki, amelyben igyekszik igazolni magatartását. 4 Mussert, a holland nemzetiszocialista párt vezetője a Volk en Vaderland cimü lapban foglalkozik ezzel a röpirattal. Szemére veti Banga De Geernek, hogy az állán rábízott hajóját még a harci cselekmények ideje alatt elhagyta. Mussert azután megállapítja, hogy Hollandiában 1933 óta összeesküvést szőttek Németország ellen. Éjjel-nappal uszítottak. A felelős kormányférfiak Hollandiát Anglia szárazföldi előőrsévé tették, De Geer is felelős azért, hogy 1940 május 10.-e és 14.-e között oly állatiasan bán­tak sokezernyi becsületes holland nemzetiszocialistával. De Geer alatt ala­KUlt ki Holland-Indiában az a szellemi áramlut is, amely végül Hollandia szerencsétlenségéhez vezetett. De Geer akadályozta meg a hollandindiai hajó­had kiépítését, mégis résztvott a Japán elleni uszításban. A törvényszéki terem az egyetlen megfeiolő hely De Geer számára. /MTI/ -»­W Kő/B 8 Berlin, április 17, /Német Távirati Iroda/ N A véderő főparanesnokságának jelentése szerint április 16.-ár: a koleti harctér középső szakaszán folytatódott a szétugrasztott ellenséges erők megsemmisítése, összeomlottak a bekerített bolsevista csapatok áttörési kísérletei* Egyik erdős terep átfésülésekor a német csapatok egyes ellensé­ges csoportokra bukkantak, amelyek még ellenállást tanúsítottak. j Ennek az ellenállásnak a leverése során a bolsevisták igen súlyos vesztes'gekot szenvedtek. A legutóbbi napokban a középső arcvonalon vivott harcokban páncélosok ós tüzérség harobavetósével visszavertünk több ellenséges táma­dást. Egyik gépesített német gyaloghadosztály harci szakaszán a legutóbbi öt nap alatt 31 ellenséges páncélost meg3em:rlaitettünk, többet pedig súlyosan legrongé ltunk, A Swir-arcvonalon ősökként a bolsevistáknak az utóbbi napok­ban kifejtett támadó tevékenysége. Az előretörések főleg az Onega-tó part­vidéke e^len irányultak. Itt sikerült bekerített bolsevista kötelékeket megsemmisíteni* A bolsevisták igyekeztek többször —L_váltakozó erők­kel megismételt előretörésekkel támadásuk céljait elérni, de mindannyiszor visszavertük őket és súlyos veszteségeket okoztunk. /MTl/ » " ORSZÁGOS LEVÉLTÁR W Kő/B 8 Amsterdam, 17. April /DNB/ Casey volt washingtoni ausztráliai nagykövet,jelenleg közép­keleti angol államminiszter, az angol hírszolgálat jelentése szerint nyilat­kozatában 3íkraszállt amellett, hogy a lehető legszorosabbra fűzzék Anglia és Amerika kapcsolatait. Még szorosabbá kell válniok a kapcsolatoknak Anglia és a dominiumok között is. Meggyőződése szerint az angol világbirodalom továbbra is egységes mar'dhat, "mégis lehetségesek még szorosabb kapcsolatod az Egyesült Államokkal", Casey hozzátette, hogy Japán mai helyzetében egyidő­ben tud támadást vezetni Ausztrália ós India ellen, |> /Folytatása következik/ *\

Next

/
Oldalképek
Tartalom