Napi Hírek, 1942. április/2

1942-04-17 [0511]

Gu/P7 § Vitéz kövecsesi lukács Béla életrajza. • . Vitéz kövecsesi lukács Béla 1892-ben született Rima­szombaton. Református vallású. Rimaszombaton végezte középiskoláit, utána • a budapesti tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat, amelyeket az eperjesi jogakadémián fejezett be. A világháborúban mint tüzértiszt *. . három évig teljesi+ett első arcvonalban szolgálatot. A háború után résztj vett az ellenforradalmi mozgalmak megszervezésében és Szegeden, később. . * pedig Siófokon a Nemzeti Hadsereg, illetőleg a fővezérség kötelékébe;'tel*. -.. V. jesitett szolgálatot. A Nemzeti Hadsereggel együtt 1919 őszén mint geátőxv' tiszt vonult be Budapestre, Közéleti pályafutását még közvetrmül a há­ború előtti években kezdte meg Bofsod-vármegye közigazgatásánál, a háború-• ' után pedig tevékeny részt vett a vármegye társadalmi és politikai életébe** 1931-ben az r<nodi kerület választóközonsége egyhangú mandátumnál küldötte s képviselőházba. Két év múlva a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara elnökévé választották, 1935-ben Miskolc város főispánjává, 1938­ban pedig földmivelésügyi államtitkárrá nevezték ki. Előbb mint képviselő, majd később mint államtitkár külföldi tanulmányutakat tett, amelyeknek során Olaszországban, Németországban, Svájcban és Törökorozágban tanul­mányozta a mezőgazdasági és állat tenyésztési intézményeket, Foldmivelés­Jlgyi államtitkársága alatt a Magyar Elet Pártjának minden országos meg- ' ' moz&ilásában résztvett e kiváló szónoki erejével erőteljes, harces. jobb* oldali felfogásával hirdette a keresztény-nemzeti és szociális politika irányelveit, Az 1939-es választásokon MÍSKOIC város lajstromán kapott • mandátumot, 1940 novembere óta országos elnöke a Magyar Elet Pártjának, ' Kiváló érdemeinek elismeréséül 1941 április 28.-án a Kormányzó ür Őfőmél­tósága a magyar királyi titkos tanácsosi méltóságot adományozta neki* Világi tanácsbirája a iiszáninneni református egyházke­rületnek, több társadalmi és gazdasági egyesület vezető ja, tartalékos tüzér századé-Sj több hadikitüntetés tulajdonosa. Elméletileg és gyakorla­tilag is.kitűnően képzett gazda, A képviselőházban sokat foglalkozott a gazda adósságok és mezőgazdasági hitelek problémáival, . * * * ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Dr. Antal István életrajza. •Dr. Antal István 1896-ban Kenderesen született, római katolikus vallású. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után hadba vonult és az 1. honvéd gyalogezred kötelékében az erosz és olasz harctereken • küzdött. Megsebesült és bátor magatartásával több kitüntetést szerzett. A háború után a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait. Vezetője volt az egyetemi uifjuságnak és mint az Egyetemi Kör elnöke nemzetvédelmi saa r­vezette tömöritette az egyetemi keresztény ifjúságot, A kommunizmus idején Szegeden résztvett *z ellenforradalmi munkában. Később ismét az egyetemi ifjus% élére állott és megszervezte a MEFHOSz-t. Az ügyvédi oklevél meg-' serzése után az Országos Központi Hitelszövetkezet szolgálatába lépve a magyar szövetkezeti élet fellendítésén munkálkodott, elsősorban a. kisembe­rei érdekeit tátija szem előtt. Állandó összeköttetésben állt néhai Göm­bös Gyulával a a Szózat oinÜ napilap hasábjain szolgálta Gömbös Gyula »j eszméit, aki 1932-ben meghívta a miniszterelnökség' sajtóosztályának ve­zetőjévé miniszteri tanácsosi rangban., /Folytatása.követtezik/ V i/

Next

/
Oldalképek
Tartalom