Napi Hírek, 1942. április/2

1942-04-21 [0511]

W Dö/Vv/4 Berlin, április 21* iftfeet Távirati Iroda*/ N A Führer kiáltványa "^^han felhívta, a német népet, hogy a most kezdődő harmadik háborús segélytevékenységben a német *örös* kereszt javára, törlesaze le egy részét annak a Sálénak, a*aivel az otthon a rémet katonáknak as az arcvonalon hozott áldozataiknak tar­tozik* A kiáltvány a többi közt ezeket tartalmozza: A legsúlyosabb harcok és a legkeményebb megpróbál tat ások tele van mögöttünk. A német katona ezen a télen olyan próbaidőt áll/ki, amely ebben a háborúban eddig hozott minden áldozatot felülmúl* IfoiDer­foletti testi ás lelki követelményekkel kellett szembenállnia* : . A német katona olyan áldozatkészséggel tett'eleget ezeknek a követelmények­nek, hogy az ' * rternek és nélkülözések, mégha önmagukban annyira súlyosak is voltak, teljesen elhalványulnál* az ő teljesítménye aiellett. t üt«i. tfiKMfc- ­A legsúlyosabb megpróbáltatások ideién az elmúlt télen milliónyi német katona az otthonára gondolf ós rel őségéért, gyermekei­ért, népünk létéért is jövőjéért harcolt egy barbár ellenseggel, amely­nek győzelme mindenik a véget jelentette volna, ezt tudja nagyon jól az otthon is. Az otthon megértette, hogy mennyire kizárólag a német ka­tona kezében van a sorsa. Amit az arcvonal népünkért áldoz, azt az ott­hon talán sohasem tudja visszafizetni. Mégis türlessze ' le legalább egy részét hálájának azzal, hogy minden erejével ségit gyógyítani a sebeket, amelyeket a háború üt katonáinkon* /KTI/ He/Vv/4 Pro d o m o : E kiadásunkhoz mellékeljük a honvéd haditudósitő század "Téli szórakozások Ukrajnában" cimü kétoldalas közlegényét* o Vv/Vv/4 § Megjelent a Corvina olasz-magyar folyóirat legújabb száma. Az első cikk a koraényzóhelyettes választásáról emlékezik meg, közli életrajzát és méltatja ifj.Horthy Miklós egyéniségét és éroerierU Guido labortini, a Pázmány egyetem olasz vendégtanára a legújabb római régészeti kutatásokról ad áttekintést. Gerevich Tibor Szent László szenttéav?.tásának 750. évfordulója altelmából vázelia történeti alakiát és ismerteti szerepét a mr.ryar művészetben. . Baktay Ervin tibeti utja értékes anyjának felhasználásával megemlékezik Körösi Csorna Sándorról. Giovaani Ciralino érdekes beszámolót közöl Piacenza és Magyarország történelmi kapcsolatairól. A gazdag képanyaggal diszétett szan a Hossmi-hit ünnepi 'eseményeit, a könyvpiac néhány értékes friss termákét ismerteti 5s közli Szűrődi Ilona méltatását Aba Nóvák Vilmos •emlékkiállításáról. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR o- Av/Dr/Vv/4 Szabadka , április 21. Kwekci0 Őbecso községben a Délvidéki Magyar KÖznaU jlődési Szövetség közgyűlést tartott, amelyen resztvettek dr.Nagy Iván # dr. Koráni Elemér, Bognár «ozsef és Bagi Péter orszá.^ülési képviselők is. A szónokok a gyűlésen a r.ia,;yar összetartás fontosságáról beszól te k./MTl/ o- Av/Dr/Vv/4 Újvidék ,április 21. * ' Káty községben füsttelcn napot rendeztek s ennek során 16*442 cigarettát ^s 114 csomag dohányt gyűjtöttek össze*yTSTI/ i* y

Next

/
Oldalképek
Tartalom