Napi Hírek, 1942. március/1
1942-03-03 [0509]
r Y Kő/Kő/B 10 London, mároius 2. /OFl/ A Times haditudósítója irjat A japánoknak sikerült kitérjeszteniök a hadműveleti területet mind a három helyen, ahol Jávában partraszállt&k. A tudósító* megállapítja, hogy nagyon jellemző a japánokra ez a hadművelet, amelynek során anélkül, hogy a legprimitívebb kikötővel is rendelkeznének, sikerült nekik mintegy százezer embert a megfelelő hadianyaggal és a szükséges lőszerrel partraszállitaniok. A tudósító azután ismerteti ezt a japánokra "végtelenül jellemző" partraszállást. Az első partraérkező csapatok - irja - nem törődnek az azután partraszálló csapatok támogatásával és fedezésével, hanem ellenkezőleg, azonnal szétszóródnak a vidékenj keresve az ellenség gyönge pontjait, amelyeket azután rögtön kihasználnak. Az ellenséget ez a harcmodor mindíárt meggyöngíti. /MTI/ ET Küm B/B 10 Bukarest, március 2. /Hagyar Távirati Iroda/ Brassóban megalakult a román kereskedők szövetsége. A szövetségbe tömörült kereskedők kötelező szabályok mellett közösségi alapon • óhajtják előmozdítani üzleti boldogulásukat. Y Kő/Kő/B 10 La P a z, március 2. /OFl/ Az uj bolíviai kormány letette az esküt Penaranda elnök ' kezébe. A kormányválság az .. elmúlt szombaton tört ki annak következtében, hogy a közmunkaügyi miniszter kivételével valamennyi miniszter lemondott. /MTI/ —. — 0 B/B 10 § Kelemen Lajos kolozsvári múzeumi és levéltári főigazgató, az erdélyi kultúrtörténet legkitűnőbb ismerője a Szellemi Együttműködés Szövetsége rendezésébon március 5,-én csütörtökön-délután^ órakor a Természattudományi Múzeum előadótermében /Baross-u.13./ előadást tart egy erdélyi főúr naplójáról, mely Wesselényi Miklós báró,XVII.^századi mágnás ma-~ f ánáletéről tartalmaz nagy érdokosségü adatokat. Belépődíj nincs, vendégéét szívesen látnak. /MTI/ xxx /Pro d"o m o . A vallás- és közoktatásügyi minisztérium kéri a t. szerkesztőségeket a fenti hir szives közlésére. / ORSZÁGOS LEVÉLTÁR o- S/Hav./B 10 Miskolc, március 3. Kszckció ' Borsodban három községben most fejezodtek.be a télijüezogazdasági tanfolyamok és a záróünnepségeken'összesen 137,uj ezüstkalászos gazdát avattak. Tornaörsön 65, Bezeréden 31, Disznóshcryáton 41 hallgatót avattak ezüstkalászos gazdává. /MTI/"-" —• — \ .'. .