Napi Hírek, 1942. március/1

1942-03-15 [0509]

Td o- B1/L7 Gyula, mároius 14, /M^ar Távirati Iroda./ Bárczay János államtitkár és kisérete szombaton megtekintette Keletcsanád leginkább veszélyeztetett községeit. Utjának első állomása Kunagota volt, amely egyike a l w ' * legnagyobb mértékben veszé­lyeztetett községeknek, A köz^fég^belterUletén is meglehetősen nagy a belviz és ezideig összesen százkilencvenegy ház dőlt össze s ezenkívül kétszázötveh házbél kellett kilakoltatni a lakosokat,, mert ezek a há­zak is összedőlóssel fenyegetnek, Háromszáz ház megrongálódott, de ezeket téglával még ki lehet javítani. A község vezetőséginek megálla­E itása szerint még hatszáz ház összedülésével kell számolni, A község atárából összesen hatezer hold föld viz alatt van. Az árvédelmi munká­latokat megkezdték és két szivattyúval a falu belső területéből átemelik a vizet a külső részekre. Kunágota és Dombiratos között az ut viz alatt van. Ezek a vizek a román határon jönnek át, A község lakosai azt mondják, hogy a legöregebb emberek sem emlékeznek ilyen hatalmas belvizekre és a szakértők is megállapitották, hogy közel száz éve nem volt ezen a helyen ekkora viz. Csaná:apácán, az ut következő állomásán, ötszázötvenegy ház dőlt öysze a tqnyai házakkal együtt.- Számolni kell azonban még ötszázhúsz ház összeaülésével. A községnek összesen ezeregyszázhusz háza van. A határból 4500 hold áll viz alatt, •AZ államtitkár és kisérete ezután Nagybánhegyest tekintette meg. Itt is romokban hever már kilencvenöt ház, de még ötszáznegyven ház összedülése várható, A határból 4300 hold földet borit viz. Kaszaper községet a belvizek teljesen körülzárták^ Itt is meg­tették a szükséges intézkedéseket, mert arra kell számitani, hogy a község harmadrészében a házak elpusztulnak, A határból 3000 hold föld áll viz alatt. Református Kovácsházán 800 holdat öntött el a belviz, tizenhat ház omlott össze. Kovácsházáh a határból 500 hold fekszik viz alatt. Magyarbánhegyesen is pusztításokat okozott az árviz. Összesen 1700 hold van viz alatt. Nagykamarástói Medgyeabodzásig azútat le kellett zárni, mert a belviz elöntötte. Nagykamarás mentésére Nagykamarás és Medgyes­egyháza között az uton két helyen átereszt készítettek, hogy igy ve­zessék le a belvizeket a bánkuti uradalom felé. Egyébként-Modgyes­egyháza belterületeit-nem fenyegeti különösebben az árviz. Annál súlyosabb a helyzet Medgyesbcdzás körül. Medgyesbodzáe és Csanádapáca között az itat elöntötte a viz és nem lehet rajta köz­lekedni, Medgyesbodzáson huszonkét ház kivételével a község valamennyi háza veszélyben van, Tiz ház már össze is omlott. A község egyik ut­cájában két év óta nem száradt fel a belviz. Itt vannak oJyan há­zak is, amelyek két esztendő óta viz alatt állnak, A község határából, 5500 hold földből 4300-at elöntött a belviz. Pillanatnyilag azonban a község határában a belvizek kisebbmérvü apadása észlelhető, A köz­séghez tartozó Gábortelepen százharminchab ház van veszélyben, A kör­nyező tanyavidék százötvebhat házából csak negyvenötöt nem veszélyeztet az arviz. Gáborteiep két utcáján már egyetlen házban sem " ' .-.IMÍ* lak­nak, XLZ idejében kilakoltatottak megtöltötték a többnyire egyszobás há­zakat, úgyhogy itt egy szobában sokszor három-négy család lakik. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom