Napi Hírek, 1942. március/1

1942-03-07 [0509]

KÖ/Wn § Beszélgetés Wüst Fülöp főzene igazgatóval. Wüst Fülöp főzeneigazgató a sziléziai filharmonikusok vezetője- jelenleg ' : Magyarországon tartózkodik és Budapesten és Kolozsvárott szimfonikus hangversenyeket vezényel. Wüst főzeneigazgató budapesti tartózkodása során be­szógetást folytatott munkatársunkkal. Wüst Fülöp, bár már 45 éves, meg­lepően fiatalnak látsziktfellépése ruganyos. Hint a beszélgetésből kiderül, már végigküzdötte az 1914-13 évi világháborút, sőt angol fogságban is volt; - Már harmadszor vagyok Budapesten, mondotta a ~ . főzeneigazgató. Elsó'izben a rádióban vezényeltem a Budapesti Fil­harmonikusok hangversenyét, két ; évvel ezelőtt pedig az Emerioann zenekar -hangversenyét vezényeltem. Arra a kérdésre, mennyi ideig; tartott az ut, Wüst Fülöp kijelentette, hogy Budapest és Boroszló csaknem szomszédos városok, mert az ut csak 14 óra nosszat tart, mig/ . 4 1" szüló"vórosába,Mannheim­be több mint 20 óra hosszat kell utazni./ Borosaiéból Altalános benyomásairól és a magyar zenei életről nvilatkozva elmondotta Wüst főzeneigazgató, hogy ezen a téren megleno élénkséget tapasztal. Ez megállapítható - mondotta - mind az öregeknél, PÍSf* 3 fiataloknál. Az egész magyar zenei élőt, a különböző stilusok káaviseloi, a modernek csakúgy mint a forradalmárok, valamennyien serényen" dolgoznak:. Kellemesen érint az a pezsgő élet, amelyet a magyar zenei világ­ban lathatunk. ° V r.. , „„ , j A magyar zene nevesebb képviselői közül fölemiitette Wüst főzeneigazgató Kodály, Bartók es Visky neveit, hozzátéve, hogy Viskv Enigma" cimü müvet legutóbb nagy sikerrel adták elő Boroszlóban. Legközelebb bemutatásra kerül ugyancsak Boroszlóban Kodály " Egy nyári ej* oimü szimfonikus küiteménve; - ° J J TVT' . ( Alkalmam volt - folytatta Wüst Fülöp nyilatkozatát­Wemethy tanácsnokkal megbeszélést folytatni a Boroszló és Budapest kö­zötti kulturoseréről. Mindenek előtt azt tervezzük, hogy Csillery Béla karmester és Károlyi Gyula, a neves zongoraművész hangversenyt ad majd Boroszlóban, azután pedig előreláthatólag a jövő évadban a sziléziai ' filharmonikusok több mint 100 tagjukkal Budapesten vendégszerepelnek • majd. Ezen a hangversenyen fellép majd a gővárosi énekkar is. Mtf . . , Végezetül Wüst főzeneigazgató szólt a budapesti székesfővárosi énekkar boroszlói vendégszerepléséről, kiemelve azt a hatalmas sikert, amo^et az énekkar multévi boroszlói tartózkodása alatt aratott. Különösen nagy sikere volt Kodály Psalmus Hungaricusának. „„ ,. , Legközelebbi terveiről szólva elmondotta Wüst w o-czenoigazgatoj hogy most Kolozsvárra utazik, majd onnan a Majna-menti Frankfurtba, március végén pedig Berlinbe*, Szólt még Wüst főzeneigazgató a Kémet országban mindenütt jelentkező zenei ehségró}., amely abban is kifejezésre jut, hogy Nemetorszagbantömegesen látogatnak minden zenei előadást. Szívesen , fogad a Közönség modern darabokat is; /MTI/ «

Next

/
Oldalképek
Tartalom