Napi Hírek, 1942. március/1

1942-03-07 [0509]

X..ei/el/Wa2 » e w lér k, március 7,/071/ \ Mint Meiikóból jelentik, egy betiltott diáktüntetés fel­oszlatásakor egy rendőrt megöltek, négydiákot pedig súlyosan megsebesí­tettek. A diákság szerint a tú'ntecés a legnagyobb rendben-folyt, amidőn a rendőrök tüzet nyitottak és belegázoltak a tömegbe. Szemtanuk szerint agy diák is életét'vesztette. A diakok azt állítják, hogy nem volt egyi­küknél sem fegyver./MTI/ J ' &J J 4 0 Wa/Wa2 n § Hétköznap délután: Ásvayné. A Nemzeti Színház történetében példátlanul áll, hogy a szombati ifjúsági előadásokon'kivül más hétköznapok délutánján is tar­tott volna előadást a színház. Harsányi Zsolt "A bolond Ásvayné" cimü da­rabjának átütő sikere azonban szükségessé tette, hogy a rendkívüli ér­deklődé sre való tekintettel most egy Külön délutáni előadást is állítson be a színház azok számára, akik már hetek éta hiába várják, hogy helyhez jussanak a színházban. A Nemzeti Színház bérletrendszere ugyanis olyan, hogy kéthetenkint egy-egy uj nrodukciót kell a 13 ezernyi bérlőközönség el<Tvinni - igy bérletszüneteg napokra csak ritkán esik alkalom, Minthogy jelenleg ilyen bérletszünetes napot a műsortervbe nem lehetett már be­állítani, viszont a közönség telefonikus uton és levelekkel állandóan ostromolna a színházat: az igazgatóság ugy döntött, hogy közkívánatra egyik hétköznap, március 19.-én, csütörtökön délután 172 4 órakor ismét színretűzi az Asvayné-t, bérletszünetben, rendes esti nelyárakkal. A je­gyek árusítása március 15.-én kezdődik, de az elővételi pénztárnál már most is előjegyzésbe lehet venni a jegyvásárlást. Az "Ásvayné" 1942. március 19.-i, csütörtök délutáni előadása iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg. Bajor Gizit, aki ebben a darabban pályafutásának egyik legzseniálisabb alakítását adja, s a többi szereplőket. Jávor Pált, Abonyi Gézát, Nagy Istvánt, Rápolthy • Annát ós a többieket még ezren és ezren nem láttak ilyen kitűnő együt­tesben. Az "Ásvayné" bérleti előadásai folvamán egy-egy előadásra már napokkal ezelőtt nem lehetett jegyet kapni s igy most a darab iránt ér­deklődő közönség egy része mégis megtekintheti a kitűnő"'előadást./MTl/ 0 Wa/Wa2 . § Száz táblás ház a Nemzeti Színházban. ' K°s^kció' *' * A Nemzeti Színháznak érdekes házi jubileuma van. A sze­zon eleje óta valamennyi előadás telt házak előtt folyt le, de 100 * ; olyan előadást tartottak, amelyek megkezdése előtt már a délelőtti vagy koradóiutáni órákban ki kellett tenni a táblát. Ez azt jelenti, hogy az előadásra már karzati ülőhelyeket sem tud árusítani a színház s ezért a pénztár idő előtt bezár. A Nemzeti Szinháznak tehát 100 ilyen táblás háza volt ebben az évadban, de a másik 150 előadás is zsúfolt házak előtt folyt le, mert egyetlen este sem múlik el ugy, hogy iegy maradjon á Nemzeti Szín­ház pénztárában. A Nemzeti Színház 100 táblás házával versenyezik a Nem­zeti Kamara Színház 150 táblás háza. A szezon eleiétől kezdve ugyanis Marái Sándor "Kaland"'-ja 97-szer s utána a "Koncert" 99-szer került elő­• adásra. Ez Összesen'196 zsúfolt nézőterü előadást jelent, amelyek közül • 150 volt táblás ház. A Nemzeti Színház két színháza teháfe az 1941/42 évad nyolcadik hónapjában összesei 250 táblás házat könyvelhet el./MTI/ .

Next

/
Oldalképek
Tartalom