Napi Hírek, 1942. február/2

1942-02-19 [0508]

W Kö/Wn 4 T ó- k i ó , február 19. /Német Távirati Ircda/ N A Hibiya -csarnokban rendezett gyuzelmi ünnepen Hideo Ohiro, a japán hadsereg sajtófőnöke érdekes részleteket mondott el a malájai hadjáratról. Eszerint Szingapúr megadása előtt az angol és a japán főhaderők összesen 92 csatát és Ütközetcvivtak egymással és a japán utászok ezalatt az idő alatt nem kevesebb, mint 250 hidat javítottak ki. A kUlfőldi katonai szakértők - mondotta Ohiro ezredes ­még csak nem is álmodtak arról, hogy a japánok a Johcre-csatornán való átkelés-után egyetlen hét alatt elfoglalhatják Szingapúrt. Szingapúr elfoglalásával Japán befejezte a döntő ütközet megkezdésére irányuló elő­készületeit t A malájai hadjárat célját elértük, pedig kevesebb csapatot vetettü haroba, mint ahogy eredetileg terveztük. Hála a japán orvostudomány haladásá­nak, a 1 csapatok egyószsógi állapota kitUnő ós a japán katonák hangulatát nem befolws.olta a rendkívüli hőség. Szállit óhaj okban Japán a malájai had­járat alatt igen csekély veszteségeket szenvedett ós csak olyan hajókat süllyesztettek el, amel/kon nem voltak csapatok. A megrongált 61 hajó közül hatot már kijavitottck és újból szolgálatba állítottak. /MTI/ 0. Wn 4 § A Felvidéki Tudományos Társaság Budapesten február 21.-ón, /szombat/ d t u. 6 órakor a Magyar Nemzeti Szövetség nagytermében /V.Géza u#4. , félem./ tartandó teljes ülése keretében dr. Wagner Ferenc r.iag székfoglaló előadást tart, "Benes és a csehszlovák nemzet egység" cimmel. /Ml/ • T, Kö/Wn 4 Tokió, február 19. /Német Távirati Iroda/ N " Batáviától északra a Gaspar-szoro sban japán bombázé­p^ülőgóu^Bk^elsüllyesztettek ogy eTeusóges rombolót. Egy másik romboló zátonyr J Kö/ffn 4 Tokió, február 19. /Némát Távirati Iroda/ N ' A szerdai győzelmi ünnepségek .egész Japánban a legnagyobb rendben folytak le. Különösen nagyszabású volt a tokiói császári palota előtti nagy téren rendezett Ünnepség. Itt a reggeli éráktól kezdve beláthatat­lan embertömegek Ünnepelték a császárt. A koradelutáni órákban a Termo ló­háton megjelent a palota hídján , hogy résztvegyen a nép örömében A császárt asuttal mindenki láthatta. A -csáazfrt '. ' ' ' .• rsű' , aki szárny­segéde és főudvarmestere kiséretében jelent meg, leirhatatlen lelkesedéssel fo^idták. Százezernyi torokból harsant fel a lelkes banzáj kiáltás. Utána hirtelen néne csend támadt, majd felzendült a "Császár kora..." kezdetű nemzeti himnusz* A császár háronizben katonai köszöntéssel köszönte meg a nép Ünneplését. A belső meghatottságtól sok asszony, de férfi is siry* fakadt. Negyedórával később a ctószarnó, a trónörökös, valamint Teru, Taka ős Yöri hercegnők is magjelentek a nép előtt. Es egészen rendkivUli dolog • volt. mert a japán történelem folyamán az egész császári család csak a lehető legritkább esetekben jelent meg együttesen a nép előtt. /MTI/ _ — f zL>

Next

/
Oldalképek
Tartalom