Napi Hírek, 1942. február/1
1942-02-03 [0507]
HT Küm He, Ha/K Genf. február 3- /Magyar Távirati Iroda/ . • * A Buná Január 32.-i száma közölt e Bárdossy lászld miniszterelnök nyilatkozatát arról a nehéz feladatról, amely Magyarországra vár és azckről'a sulvos áldozatofcrd^, amelyekot Magyarországnak hoznia kell, A beszédet azóta más svájci lapok is'vezető helyen közölték* * ' A Basler'Nachrichten budapesti levelezője jelenti, hogy Bárdossynak a konaánypárt értekezletén elhangzott "szavai, amelyek szerint Magyarország számára elérkezett a cselekvés ideje, különös jelentőséggel birnakt Magyar politikai körök egyöntetű felfogása szerint ezt ugy kell ér* teliae£ni t "Bint annak bei el entését, "hogy Magyarország erősebb katonai részt vállal a tengelyhatalmak tavaszra tervezett akcióiban. Ezt illetékes magyar helyen sem vonták kétségbe. " •'• Magyar politikaikörökben mindamellett arra mutatnak" rá, hogy a tengelyhatalmak tavaszra tervezett nagy erőf esz Hőseinek keretében a nagyobb magyar erőkifejtés ma gátéiértetődő aolog, mert Magyarország ebben a harcban nem külön éraekeket tart szem előtt, hanem valamennyi olyan nép közös érdekeit, amely az európai gondolat hordozójának vallja magát. Rámutatnak továbbá arra, hogy Ukrajnának ós Déloroszországnak a tengelyhatalmak részéről történt megszállása Magyarország szempontjából, amejy*a kelet felől fenyegető veszélyek ellen mindig saját kárpáti "hat árain volt kénytelen védekezni, most már bizonyos előterepet biztosított.,'tehát azt'lehet mondani, első védekező övezete saiét határain kivül és ennek megtartása saját" országa résaére nagyobb biztonságot biztosit ."Ez a'körülmény különös jelentőséget kap Magyarországnak védekező harcában tekintettel arra, hogy az oroszok'hatalmas erőfeszítéseket tesznek az elvesztett területek visszaszerzésére. ' Magyarországnak azt az elhatározását - végzi a jelentés . hogy*"nagyobb erőkifejtéssel vesz részt a keleti h.rcok folytatásában^ ugy lehet értelmezni, mint annak az igénynek az ujabb kifejezését, amelyet Bardossy miniszterelnök legutóbb RibiSentrop külügyminiszter látogatása alkalmával fejezett ki a Magyarországot a Duna-medencében megillető szerepről. — •— HT Küm. He dát/M Berlin, február 3.-/Magvar Távirati Iroda/ ' A lapok budapesti jelentéseikben rámutatnak arra, hogy a Führer'beszéde mértékadó magyar körökre, valamint a népre mély benyomást tett. A lapok idéznek a a magyar sajté errevonatkozó közleményeiből. Az Essener Nationalzeitung szerint magyar politikai körökben "első sorban a'Führer sziklaszilérd bizakodását és azt az akaratát emelik* ki, hogy Európát és'á világot megszahaditsa a bolsevizmustól. örömmel f 0-* gadták azt az elismerést, amellyel a Pührer a magyar osapatokről'megemlékezett. A Führernek azt a kijelentését, hogy a bolseviznus ellen folytatott ez a háború egész Európa háborúja, szinten kidomborít iák; Budapesti politikai körökben - folytatja a lap - hallani'lehet azt'a nézetet, ha ez"a: háború az európai népedre nagy áldozatokat is hárit; Magyarországon tudatában-vannak annak a ténynek, hogy az európai civilizációi, ezek nélkül az áldozatok nélkül a megsemmisülésnek szolgáltatnák ki.