Napi Hírek, 1941. december/2
1941-12-28 [0504]
W N/M/Wn 4 Bio de Janeiro. :ecember 2ö. /Német Távirati Iroda/ N Mint 7/ashingtonból jelentik, az Egyesült Államok hajózási bizottsága szombaton lefoglalt 16 finn hajót, amelyek északamerikai kikötőkben állomásoznak. /Mlj 0 Wn 4 Újvidék, december 28. Mint Belgrádból jelentik. Oltyán Mihály szerv nemzet gázadás ági miniszter a kommunistáktól megszabadított Uzsicén népgyűlést tartott és nagy beszédben ismertette a belgrádi kormány munkásságát. Beszéde során kijelentette, hogy a kormány rendeletet adott ki, amelynek értelmében külön biréságot álljtanak fel azzal a renae.lt etessél, hogy megál?apitsa, ki hogyan szerezte vagyonát. Azt a vagyont, amelynek eredetét nenT'tudjak igazolni,' illetve amely vagyon nem tisztességes uton keletkezett, elkobozzak a szerb* nép javára. Bögtönitólő bíróság elé kerülnek azok - mondotta tovább fltyán miniszter - akik az élelmiszerek árait felemelték ás a néo kárára palttákat építettek. A hivatalos hatalommal visszaélő tisztviselők ugyancsak e jögtőnitólő bíróságok elé kerülnek. Hangoztatta még Oltyán miniszter, hogy előterjesztésére a kormány rendeletet adoít ki, amely szerint nyilvánosan me : :bo>tozzák szokat, »kik az élelmiszereket a megengedettnél magasabb áron adja el. /MTI/ 'í 0-^/Rn 10- T o k i éideoember 23. /Q?l/ Az egyik japán támaszpontról érkező jelentés szerint az amerikai haté--ágok-sietve előkészítik a fllöpszigeti amerikai, légihaderó' " Visszavonását és a Holland-Indiába és illa őleg Ausztráliába való elszállításit* .A jelentés szerint Manila közvetlen közelében harminc hatalmas repülőgép készen áll, ogy elszállítsa a kormány hivatalos Irattárát. /MTI/ I Qö/rn 10 í o k i ó.decembe' 28./OK/ "A csás '•ári környezethez közelálló kö ökb»n vett értesülés szerint a Luzon-szi^etén.harcoló japán csapatok főparancsnoksága n n m ismerte el azt a nyilatkozatot, amely szerint Manila nyílt város, minthogy ilyen természetű nyilatkozatot nem lenét egyoldalúan megtenn.. Hangsúlyozzak, ho*y 'ián 1 Iához egészen közel fontos katonai és t-ngerész •• ti támaszpontok vannak ás a város a szigetek ellenállásának idegközpontja. A japán hadműveletek minden esetre szigorúan csa> katonai céloontok allén fognak to vábbra is irányulni. A japíh főparancsnokság azt szeretné. hogy a J^löp' szigetek nem harcoló amerikai lakossága AAtipoloba és Montalbanba buzédjon^issza, A jepán ősapátok Luzon-sziaiQtón oaek akkor s z'intetik be a harcot, ha az amerikai had;rŐ megadj" megat. /MTI/