Napi Hírek, 1941. december/2
1941-12-23 [0504]
Pro d o m o : Az alábbiakban a t. Szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk flémetby Xároly életrajzát. Ujfalusi Némethy Károly, a magyar közélet nagy halottja, született 1862; augusztus 2.-án, apai és anyai részről neves református papi családbél. Iskoláit a debreceni ősi kollégiumban végezte, a jogi doktorátust a budapesti egyetemen szerezte meg. Közpályáját, Tisza Kálmán sze~ mélyes érdeklődésétől kisérve, 1884-ben a belügyminisztériumban kezdte meg, ahol a Károlyi forradalom kitörésének napjáig működöttt de ekkor önként félreállott. 1899-ben őt állították a kodifikáciés osztály élére, amelyet két évtizeden át vezetett, ami melletrfc a városi és a községi ügyek irányit tása lett feladata. Meghitt munkatársa-rolt Kiaro»*p*AtéX Tfckerle Sándorig valamennyi belügyninisztérnek, de különösen Tisza . ^Istvánnal, aki benne a hűséges munkatársén kivül a ragaszkodó barátot is jaagy*piSegbecsülte. A kodifikácio terén az összes közigazgatási ref oramtnikálatckbah %ovékeny részt vett és nagy száktudása elsősorban a közigazgatási bírósági törvé^r» javaslatban szerzett neki szakkörökben osztatlan elismerést, Ö alapitotta meg és 1918-ig szerkesztette a belügyninisztérjL*& hivatalos lapját, a Belügyi Közlönyt, s főszerkesztője volt a Magyar Közigazgatásnak élete végéig. Hosszú lenne elősorolni önálló szakmunkáit, cikkcinek, tanulmányainak százait, Nagyértékü munkássága élet© folyamán többször kapott kitüntetéseket, elismeréseket, tulajdonosa v»lt a Linót-rend lovagkeresztjének, az I.oszt .Magyar Érdemkeresztnek, a felső*ház 1 ^fegalatulása óta örökös tagja lett "1918-ban^ házban is helyet foglalt, amit megelőzően a király - 1915-bon « valóságos belső titkos tanácsosává nevezte ki, A szege di egyeteef disz doktora, a budapesti egyetem aranydiplomás kitüntetettje volt. Haláláig elnöke volt a gyakorlati közigazgatási vizsgabizottságnak és a Széli Kálmán alapitotta, majd a Wekorle Sándor által vezetett Országos Közművelődési Tanácsnak. Njugdijbavraulása után igen gyakran keresték meg Sfözérdekü intézmények vezetésében s emlékezetes még szerepe az Országos Takarékossági Bizottság élén. Sokáig elnöke volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsánál:'is, valamint az idegenforgalmi ügyek vezetésében is tevékeny részt vett. Mint református egyházának hü fia, aki a többi vallásfelekezetekkel való békességnek rendithetétlen hive volt, élénk szerepet vitt . a református egyházban, is és ő volt az uj budapesti egyháznegye első gondnoka, lemondása után pedig,-amire hosszas betegsége kényszeritötte, örökös tiszteletbeli gendnoka lett. Vele olyan magyar ember szállt sirba, akit mindenki szeretett, akinek sem a közéletben, sem a politikában ellenségei nem voltak s egyenes, tiszta utjain csak barátokat, tisztelőket szerzett magának. Példás családi életében 1 oltdh.egnagyabb örömét. Halálát özvegyén kivül dr. Iíámcthy Károly székesfővárosi tanácsnok és dr. Uéncthy Imre táblabiró és unokái,.. , de velük együtt ; . mindenki, aki benne az igaz, jó, értékes emoerx, a higgadt, de meg nem alkuvó hazafit tanulta meg beesül*!. L ^ ^