Napi Hírek, 1941. november/2

1941-11-17 [0502]

o- Za Na/Bn /Nyiregyházi ünnepség I. folytatása/ Diszjel harsant fel. amikor a Kormányzó lír a Horthy Miklós-téren lévő országzászló elé érkezett és a várpsnáza előtt a tribünökön elhelyezkedett közönség helyéről felállva várakozott. Itt volt az előkdloségek sorában SJasnédi Nagy indrás a képviselőház elnöke, báró Vsy László , a felsőház kép­viseletében, bároiházi Bározy István miniszterelnökségi államtitkár, vitéz Lukác* Béla , a IvfSP országos elnökének vezetésével a Magyar Slat Pártjának ig-n SOIÍ törvényhesó tagia, felsőházi tagok és országgyűlési képviselők egyaránt, de pártkülönbsegre való tekintet nélkül sok más törvényhozó is megjelent az ünnepségen. Sitt voltak továbbá Ilniczky Sándcr kárpátaljai főtanácsadó, Hlatky indre Nagyvárad főispánja. Siós István nagyvár-di pol­gármester, Dudás kiklóc hajduccrogi görög katolikus püspök t Török Dezső apátplébános, Thuróeszv Zcitán evangélikus püsgök ás ?,ok mas előkelőség. D/Rn Felhangzott a varosháza előtt s a Himnusz és utána az egybegyűlt töm?g perceken át egetverő imzz ellenzéssel és tapssal Űr ne­velte a Kormányzó Urat. Vitéz Vattay Antal dandárparancsnok ezután lóháttn jelentést tett a Hadúrnak, aki gépkocsin a legfőbb katonai vezetők kisé­résben megszemlélte a Ránóczi-uton és a takaji-űUuton felsorakozott ala­kulatokat. A Főméltóságu asszonyt , aki Bárdossy László miniszter­elnök kiséretében érkezett a dísztribün ^lé, vitéz Jékey Ferenc főispán felesége ás vitéz Vattay Antal dandárparanc-sr.ck felesége üdvözölte, egy magyarruhás kisleány pedig gyönyörű halvány rózsa csokiét nyújtott at n?ki. Amíg a Főméltóságu Ur a szemlét tartotta , a Főméltóságu Asszeny mosolyogva, szivélyesen elbeszélgetett a ny regyházi es ssabolcsvármegyei előkelőségek feleségeivel. Közben a dsztribun elé hozták a dicsőséges csatákat megjárt nyiregyházi és nagyváradi házi huszárezredek zászlait, amelyeket a közönség kalapot levéve, viharos éljenzéssel fogadott. A mintegy hu3z percig t n rtú szemle után a Kermányzó Ur újból a v'rosháza elé hajtatott. Kíséretével együtt elfoglalta helyét a dísztribünön, maid a hazatérő henvéd-khez és az ország aéiéhoz a követ­kező beszéoet intézte: /A Kormányzó Ur beszédét korábbi kiadásainkban már közöltök./ Á beszédet többször szakította meg a lelkes tetszés­nyilvánítás, befejeztet pedig szűnni nem akaró lelkesedés ás ütemes Horthy­Horthy kiáltások követték. Ezután a Főméltóságu Asszoay a hazatért két hu­szárezred zászlait szalaggal d szitette fel, majd a legfels ,b Hadúr k osz­totta a kitüntetéseket. Sorra előléptek a több véres osatában kivált vit^z honvédek a tisztek és a legényság soraiból, s midőn 3 -*Kormánysó Ur átadta e Kitüntetéseket, mindegyikhez szólt egy-két barátságos köszönő és buzditó szót. A kitüntetések kiosztása után S^.ohcr Pál polgármester lépett a diszemelvény előtti dobogóra és a következő üdvözlőbeszédet mondotta : - Huszonkét esztendővel ezelőtt idegen lovak patkói csat­togtak a nyiregyházi utc&kon. Aléltan lélegzett a város, meggyötörve és kifosztva. Mégis volt valami , ami időállónak bizonyult: a keményöklü lel­kesedés s a magyar sorsküldetesbe vetett örök hit. /Folyt. K.öv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom