Napi Hírek, 1941. október/2
1941-10-31 [0500]
W Kö/St Berlin, oktéber 31. N Mint a Német Távirati Iroda katonai körökből éltesül német haroi repülőgépek csütörtökön is sikeres támadásokat intéztek szovjet v ajócélok ellen a Fekete tengeri kikötőkben. A Krimi félsziget nyugati tenf erpartján fekvő Bupatoris kikötő bombázása során elsüllyesztettek egy 8000 onnás szállítóhajót és két egyenként 800 tonnás utánpótlási hajót, ügyanazoa a napon sok harci repülőgép bombákkal árasztotta el a Krim-félsziget keleti csúcsán fekvő Keres kikötőjét és elsüllyesztett további két szoviet kereskedelmi haját, amelyek közül az egyik 2000 a másik 1500 tonnás volt. Két másik kereskedelmi hajó. amelyek mindegyike 2000 tonnás volt bombatalálatok révén sulsosan megrongálódott. Találatok érték a kikötői épületeket és egy lőszerraktárt is, a>ol heves robbanások és nagy tüzek keletkeztek. A német légihaderő csütörtökön is folytatta támadásait a keleti harctér déli részén vasúti célpontok ellen és jó eredményeket ért el. ^árom fontos vasutvonalat többhelyen teljesen megszakitottak.Számos bomba eltalált 19 szállitó és utánpótlási vonatot, többeket menetközben, másokai akkor, amikor megállottak, A bombázás következtében hat vonat teljesen elpus! tult, a többi 13 megrongálódott, ATI/ W Kö/St Berlin, október 31. /. . "I. ..*. / N Katonai körökből jelentik a Német .távirati.. Irodának; A keleti harctér északi szakaszán október 30.-án a szomjé tosapatok megkísérelték, hogy visszafoglaljanak egy hídfőt, amelyet a nemei ősapátok létesítettek. Az ismetelt támadásod során a szovjet katonák százai estek el, a német géppuskák és súlyos gyalogsági fegyverek tüzében. Az a német század, amely merész fellépéssel otttóber 29.-én a Mdat elfoglalta és a partot az ellenségtől megtisztította, sikerrel visszaverte az összes támadásokat. Z —A szovjet hadsereg hatvan tisztje és hatszáz katonája maradt halva a német állások előtt .Ugyanez a század már e harcokat megelőző napokban hatásos tüz alá vett egy szovjet páncélvonatot és azt a bolsevisták leverése után elfoglalta./MTI/ W Kö/St Berlin, okt-éber 21. w A keleti harctér déli szakaszán a német légelhárité tüzérség egyik osztaga, mint a Német Távirati Iroda illetékes helyről értéé sül, csütörtökön hat támadó szovjetrepülögé^et lőtt le. A szovjet repülők vakon belerohantak a német légelhárvfcá.ütegek tüzébe és egyik repülőgép a másik után zuhant égve az erdőbe, (az SS^ Ugyanezen a napon/egy légelhárító tüzérzéselóalja két szovjet bombázórepülőgépet lőtt le./MTI/ W Kö/ffa Madrid, október"31 ./Német Távirati Iroda/ B A meridai haditörvényszék 63 kommunista vádlott közül • 23 kommunistát halálraítélt. *z egyik vádlott, aki tucatjával ölte meg áldozatait, ezeknek arcát megcsonkította, hogy ne lehessen felismerni őket. Egy másik vádlott a nemzeti táborból átszökött & vörös hadseregbe ós ott 1Ö0 pezeta fejében elárulta a Franco-csapatok fontos állásait./MTI/