Napi Hírek, 1941. október/2

1941-10-21 [0500]

W ZeAln B e r a , október 21, /Német Távirati iroda/ N A ZZÖMetségi gazdasági miniszter.um rendeletet adott ki, amelyben megállapit ja a nem mezőgazdasági lakosság önellátási kö­telezettségét. A nem me zőgadzasági lakosságot kötelezték, hogy a ren­delkezésére álló termői öld arányiban ellássa önmagát, elsősorban burgo­nyával és füze lé íf élévé 1. amennyiben erre nincs meg a lehetőség, s közsé­gek Kötelesek megszervezni a közös termelést, Száznál több munk-st és al­kalmasat est foglalicoztstó gezdasági vállalatok Kötelesek tevékenyen köz­reműködni a földmiveléí kiterjesztésén, hogy munkásaik és alkalmazottaik lehetőleg magák láthassa^ el burgonyával és roze le-felekkel .magukat./MTI/ o- Dr/Dr/Mn • Szeged, október 21. Kedder délelőtt 11 órakor szentelték be a szegedi egye­tem épületében Fógel J< zsef dr. egyetemi tanár holttestét. Az egyetem ne­vében dr. Halasy Wagy József, a bölcsésze ttudontfnyi kar dékánja'mondott beszédet, majd a kolozFvári Fereno Jézsef tudományegyetem nevében Várady Imre egyetem:, tanár, É Horthy Kollégium tanári kara nevében ábrahám Ambrus, a szegedi egyelemi ifjúság nevében Wagner Aurél, a Horthy Kollé­gium növendékei neveoei Bogdánffy György és a szegedi bolgár egyetemi hall­gatók nevében Popoff I .Krumm mondott búcsúbeszédet. A gyászszertartás után er holttestet Budaje^tre szállították s ott v elyezik örök nyugalomra. MTI/ o- Dö/DőAIn Bern , október 21,/Svéjoi Távirati Iroda/ A szö"-.etségtanéos keddi ülésén elfogadta^ a Hágyarország és Svájc között októbej 11.-én megkötött árucsere és fizetési egyezményt, amely október l.-étől i isszahatólag és 1942 szeptember végéig marad ér­vényben ./MTI/ X Bs/ln/Mn Róma, október 21./Stefani/ A DUCÍ kihallgatáson fogadta de Capitani d.irzago szená­tort, a takarékpénztárak nemzeti egyesületének elnökét, aki beszámolt ne­ki arról, hogy a takar < k pénz tárak betétállománya az utóbbi időben jelentő* sen megnövekedett ./MTI/ X Bs/fn/Mn Ma d r i d , ostóher 21./5tefani/ A hivítalos lap töríJiyt közöl, amely a 1^szigorúbban - bizonyos esetekben h£ lilbüntetéssel is - sújtja az élelmiszerek és közszükségleti cikkek halmozóit, A törvÍny ellen vétőket katonai birö­ség vonja felelősségre, /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció X Bs'WMn L i v o r n o , október 21,/Stefani/ i kirí ly és osászár kedden reggel magánjellegű látogatást tett a livomoi tengeri szeti akadémián. Az akadémia előtt összegyűlt tö­meg lelkesen éltette aj ura lkodét. ATI/ ——

Next

/
Oldalképek
Tartalom