Napi Hírek, 1941. október/2

1941-10-20 [0500]

o- Lá/St §. Fáy István vallás- és közektatásügyi államtitkár a vasárnapot választókerületében töltötte. Délelőtt Jászárokszállás község* ben az uj állami olemi iskola felszentelési ünnepségén vett részt és mon­dott ünnepi beszédet. Délután Jászapáti községben a wagyar Él«t Pártja kerületi választmányának ülésén jelent meg.' :.v lltalános tájékoztatást adott éf foglalkozott az aktuális közérdekű kérdése 1 : el. Mind az ^iskola­«!zentelí.3Í ünnepségen, mind pedig a párt ?álasztmányi ülésén résztvett vitéz báró ürbán Gáspár Szolnok várr«gye főispánja is. /MTI/ Z Me Lá/St Helyreigazítások: Kériük a t. Szerkesztőségedet, hogy az október 19.-i 13- kiadásunk utolsó vicbyi hirét mellőzni és helyetb az alábbi szövege­zésű hirt beiktatni sziveskedjenek: V i o b y. október 19,/Német Távirati Iroda/ Caziot földművelésügyi miniszter vasárnap a rádióban felhivást int4zett a francia földműves-társadalomhoz, hogy a termelést az ország önellátásénak érdekében.\fokozzák, i miniszter többi között ezeket mondta : - Ma szükségesebb, mint bármikor, hogy a fegyverszünet óta megkezdett fáradozásokat folytassuk, i másfél óv óta százak részéről elkövetett könnyelműségek dekadens politikáját megszenvedjük. % továbbra is megengedjük az ilyen könnyelműségeket, cz elkerülhetetlenül katasztró­fába sodor bennünket. Ma mindenkinek támogatnia kell a kormányt feladatai teljesítésében, mert ezek továbbra is nagyon bonyolultak lesznek. Francia­ország újjászületése a beké* Sur ópában csak akkor lesz lehetséges, ha Franciaország szilárdan támaszkodik a mezőgazdaságra. Petain tábornagy programmiának alapelve ez és nekünk követnünk ás seeitenünk kell öt.hoey megnyerjük a békét./MTI/ X X X ORSZÁGOS. LEVÉU^R / K szekció _ *- — * w * mk Október 19.-Í 17. kiadásunk berlini, a haaijelentés ki­egészítéséről szóló hirének utolsó bekezdése a következőkében Kanezik: Mig Moszkvát a német kötelékek közvetlen támadása éri, más német kötelékek még akkora távolságban is mint Kosztov, elvágják Moszkvának és a Szovjetuniónak egyiü legfónosabb ütőerét./MTI/ 5 x x Október 20 T iki első kiadásunk római hirét r amely a pá­pai kihallgatásról szól, kérjük mellőzni. XXX .... °któber 20,-iki második kiadásunk ungvári hírében a harmadik bekezdésben előforduló és a gyalogezred szó előtti számot kérjük törölni. 3? £ 5 Ugyancsak kérjük mellőzni október 20.-iki,hatodik kiadásunk ífómfti kal^Zesü. ar indiai svóveszerhiáovról szóló hirét is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom