Napi Hírek, 1941. október/1

1941-10-12 [0499]

o- Ng/Rn b z e g e d , október 1?. Vasárnap délelőtt osztották ki a szegedi ellenforradalma* roknak a kormányzó ur által adományozott Nemzetvédelmi Keresztet* ÁZ ünnepségsorozat reggel fél kilenc órakor kezdődött, A kitüntetett ellen­forradalmárok ekkor gyülekeztek az alsóvárosi templom előtt, ahol beírták nevüket a szegedi Aranykönyvbe, majd átvettek a Nemzetvédelmi Kereszt adományozásáról kláilitott hivatalos igazolólapot, ^z alsóvárosi templom­ban kilenc órakor főpapi szentmise kezdőd, t, amelyet Uzdoczu-Zadravecz István ny* tábori pöispck pontifikált. . • \a Az QgfkÁzí szertartás tiz órakor^fejeződött be, j utáni, az ellenforrada• marosi, elvonnitak a templomben elhelyezett emlékmű SiŐtt, maid zárt sorokban elindultak a városházára A^Zentháromság-utöa-• Jókai-utca-Kárész-utco és >bzéchenyi-tér útvonalon. A menetet vitéz ka­sésnázy László vezérőrnagy, az Országos Nemzetvédelmi nizottság elnöke,' Lzdóczj-áadravecz István tábori püspök, dr. íukats dándor főispán es dr. ^áify József polgármester vezette, mögöttük sorakoztak a nemze védelmi káptalan tagjai es p. vendég;;'-.- A városháza dísztermét zsúfolásig megtöl­tötte o mintegy négyszáz szegedi ellenforradalmár, élén Moóri Glattfelder uyula csanádi megyespüspökkel, dr. 'Xukats óándor főispánnal és dr. i'álfy József polgármesterrel. Az ünnepség e Himnusz eléneklésével kezdődött, amelyet e ua4* Hazánk-dalköre adott elő Kertész i*ajos karnagy vezényletével* & Hija­m?s,z eléneklése után dr. -bokor r ál ügy ved, c szegedi nemzetvédelmi bizoct­ság tagja mondott bevezetőbeszédet* *z európai nagy átalakulást megindító és hazánkpt a bolsevizmus kariéiból kiszabadító szegedi ellenforradalom áldozatos, elszánt előharcosa* - mondotta - huszonkét év után ismét együtt­vannak és a viszontlátás boldog perceiben itt álnak deresedő fcjjel.de ccélos szivvcl, törhetetlen lelkesedéssel, a szebb magyar jövő remény­ségével, telve hazaszeretettel és a kötelességérzet megingathatatlan tuda­tával. - Mi nem vártunk sem elismerést, sem dicséretet azért a munka.r.., amelyet a gonosz őrület elvetemültjeivel szembeszállva a meg­ingó lelkek helyreállítása, hagyományaink, alkotmányunk, jövőnk, ke­resztény hitünk, rajisálunk erdekében nagy nemzeti összefogással kifejtettunk, 'WL csak a hazánk iránti fiúi kötelességeinket, - ugy érezzök ­becsülettel tel j esitettük., iüs ha • kormén-zó urunk kegye és Bölcs el­határozása ezt a nemzátmentő és nemzetvédő önzetlen munkánkat mégis a legmagasabb elismerésben részesíteni méltóztatott, ma itt a magvar fel­támadás városában összegyűlve megújítjuk szent fogadalmunkat, kormányzó urunk iránti hó do latunk, engedelmességünk, változatlan hüségúnK kifeje­zése és a kialakuló uj világrendet megvalósulás felé vezénylő ezegedí gondoL t mellett, ialatünket es vérünket kormányzó urunkórj és Istennel .. hazánkért! A közönség helyéről felállva hosszasan éltette a kormá-öyiót, -azután vitéz Magasházy zászló vezérőrnagy, a nemzetvédelmi bizooűság elnöke mondotté el megnyitóbeszédét.• t - - • * T J i / / Vité- Magasházy zászló vezérőrnagy beszédét mai 11 kiadásunk ban közöltük./ ­Az elnöki megnyitót hosszantartó lelkes taps foradve, /üolyt. köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom