Napi Hírek, 1941. október/1

1941-10-05 [0499]

1 Tó/Sín /3ottai cikkének folytatása./ Mint a Duce mondotta, a testületi rendszer közgaz­dasága abban a történelmi pillanatban született, amikor a kapitaliz­mns es a szooializmus ; a két szembenálló tényező,mindent megtett, amit osak tehetett. Nem lehet azt mondani, hogy a fasizmus ne tisztelné és ne juttatná érvényre a honpolgárok/egyenlőségének eszméjét. Tiszte­letben tartja ezt, mint a múlt század vívmányát. Bz a n tul azonban,,,elso helyte a népek lelki örökségét helyezi eszméi között, £ törvényelotti ahel azonban nem kévévé* alapvető helyet foglal el az embernek a munka előtti ehyenlősége, amely kötelesség és egyben jog is. A létet ezenfelül az alkotókészség sze^iljijfézi és hozza egyensúlyba, nem pedig a megsem­misítésre és a hanyatlásra késztető elv, , Széket a mondanivalókat - fejezi be oikkét Bottai - azok­hoz az emberekhez és azokhoz a népekhez intézem, akik és amelyek vállal­ni akarják Olaszország és Németország harcával a közösséget. /MTI/ o- Na/tfn Kolozsvár, október 5. A MÁV Sportrepülőegyesület a Magyar Aero-Szövetség meg­bízásából az erdélyi közönség repülés iránti érdeklődésének felkeltésé­re vasárnap dllután nagysikerű repülőnapot rendezett. A repülőnap sikerének biztosítása érdekében mintegy; 25 géppel a magyar sportrepü­lőtér saáalom szine-java érkezett le Kolozsvárra. A repülőbemutató a napfényben fürdő Szamosparti repü­lőtéren zajlott le; a hatalmas térséget sokezerfőnyi érdeklődő szegé­lyezte. A kolozsvári tanulóifjúság és a iventealakulatok zárt sorok­ban vonultak fel, igen nagy érdeklődés nyilvánult meg Kolozsvár pol­gársága részéről is, sőt a Kolozsvár környéki helységek lakossága is szép számmal jelent meg az Ünnepségen. A zászlódiszt öltött forgalmi épület páholyában meg­jelent dr. Keleöy Tibor, Kolozsvár város polgármestere, vitéz Tomosányi Lajos állomásparancsnok, Ember Sándor országgyűlési képviselő, a Magyar Aero-Szövetség elnöke, Zichy Nándor£vita Sándor, Botár István országgyűlési képviselők , dr. Szegheő István miniszteri tanácsos,Kle­mentis jbászló számvevőségi tanácsos, Dommerau német konzul és még. sokan másck a város pclgári és katonai előkelőségei közül. ff^f A repülőnap a himnusz hangjaival kezdődött, majd csörlő, azuü* 1 f ópvontatásu vitorlázók mutatták be szebbnél-szebb mutatványaikat; ezt öve toen vitorlázó repülésre került sor, maid a Budapesti Sportrepülő­Egyesület repülőinek rajrepülése következett, A közönség nagy tet. szeszei fogadta a Kőszegi Gyula vezetésével repülő alakzat pbnpás mutatványai^ A műsor további során Kováts Sándcr, Jenik Győző és Majoros János mutatta be földközelben a műrepülés magasiskoláját. A minden tekintetben pompásan sikerült repülőnapot a ká.eti arcvonalon is küzdött vadászszazad egyik rajának bemutatórepülése zárta. le. A sokezerfőnyi közönség nagy tetszéssel |ogadta a repülőnap látványosságait. Az ünnepség nagy mértékben hozzájárult e*. erdélyi re­pülésügy további fejlődéséhez, /fel/

Next

/
Oldalképek
Tartalom