Napi Hírek, 1941. szeptember/1
1941-09-12 [0497]
Küm Se/St Magyar hősök. Kimagasló tudással vezetett harcban tüntette ki magát vitéz Keményfy Zoltán alezredes, az egyik gépkocsizd zászlóalj parancsnoka. A szoviet ellen vivott harcok során az' ellenség egyik legfontosabb visszavonuló .útját egy szovjet hadosztály védelmezte elkeseredett makacssággal. 5 szoviet hadosztálynak mindenképen ki kellett tartania, bogy a többi seregtestek es főként a jelentős értékeket száliitó vonatosztagok zavartalanul elvonulhassanak. Vitéz Keményfy Zoltán alezredes ekkor megerősített zászlóaljerejü csoportjával rendkívüli merészséggel megkerülte az ellenséget, majd annak hátába előretört. A szovjet csapátok felismerve a súlyos veszélyt, nagy túlerővel vetették rá magukat Keményfy alezredes harccsoportjára, ez azonban hősies haroával végig sikeresen tel^esitette feladatát. Vitéz Keményfy Zoltán alezredes, bátor fellépésével kiváló példát mutatott alattosainak s kimagaslóan vezetett harcával lehetővé tette, hogy a szovjet erők visszavonulását fedező ellenséges hadosztályt a honvédcsapatok teljesen visszavessék. s « s Öntevékeny és ügyes viselkedésével valamint halált megvető bátorságával tette magát kitüntetésre érdomossé Hácz M. János tizedes. Zászlóalja kemény harcban állt az ellenséggel. Rácz tizodos raja a szakasz többi rajaival együtt tartalékban volt. A küzdelem során Hácz tizedes igen alkalmas helyről figyelte elől levő századuk valamint az annak jobbszárnyán " küzdő másik század előrenyomulását, amikor észrevette, hogy az emiitett jobbszárny-század egy váratlanul kibontakozó nagyerejü oldaltámadás miatt meginog és fokról-fokra visszavonulásra kénysBerül. tiácz tizedes minden parancs bevárása nélkül nyomban előre szólitotta raját ós öntevékenyen beavatkozott a küz delembe. Az oldal támadásban levő ellenség minden erővel' meg akarta akadályozni hogy Rácz tizedes megszilárdítsa a megingott jobbszárny helyzetét s ezért igen erős géppisztoly~és géppuskatűz alá vette azt a területet, amelyen Rácz rajának át kellett haladnia. A hőslelkü tizedes azonban bár maga is megsebesült, rendithetetlenül vitte, előre raját és nem nyugodott addig, amig a hátráló jobbszárny helyzete teljesen meg nem szilárdult. Gyors helyzet»iellaawrésév8jt. haladéktalan öntevékenységével, önfeláldozó bátorságával lehetővé tetTcThogy az ott harcoló honvédkőtelékek sikeresen fejezhessék bo küzdelmüket.AlTÍ/ Ve ei/ei/Küm/3t Berlin, szeptember 12./Magyar Távirati Iroda/ Horthy Miklósnak,Magyarország kormányzójának a vezéri főhadiszálláson tett látogatásával kapcsolatban a Berliner Börsenzeitung a következőket irja' A háború kellős közepén való találkozásoknak különleges Jelentőségük van. Horthy kormányzónak a führer keleti főhadiszállásán tett lá togatása a két nemzet sokszor bevált barátságának, bajtársiasságának és fegyverbarátságána 1 ' a jegyében folyt le. S két nemzet most vállvetöft küzdelemben^' áll egy közös ellenseggel. A nemzetiszocialista Ilémetország megteremtője a maf yar nép bölcs vezérével a háromnapos látogatás alatt megbeszélte a politikai s katonai helyzetet. A találkozónak az is emelte a jelentőségét, hogy együtt harcolunk az európai kultúrának egy olyan ellensége ellen, amellyel a barátimagyar országnak már két évtizede puszta létéért kellett viaskodnia, hegy azu* tán a büszkén felülkerekedő magyar nemzet messzire ragyogó győzelem árán kiűzze gyilkos ellenfelét az országoól. Két nemzet, amelyet annyi közös babér és közös nehéz sors szálai fűznek egybe, ma európai felelősségének tudatában ismét találkozott ós egy akarattal indul a győzelem felé, amelynek kivivására egész Burópa összefogott. ' *,