Napi Hírek, 1941. augusztus/1
1941-08-12 [0495]
A légierők a földi csapatokkal együttműködve--élükön a"- ejtőernyősök!, el-első ízben bizonyíthatták be. hogy a helyzet magaslatai állanak. ÜZ ellenfél fontos összekötő utvonalait rombolták szét, a saját felvonulási utvonalakat, főleg hidakat, megvédték a szét rombolástól. mindezek a hadműveletek igen sok tapasztalattal gazdagították a honvédséget. Az észlelteket tervszerűen összefoglalták és a tanulságok levonása céljából továbbították a csapathoz, A kötelékek harcbavetés 'ük során feladatuk nagyságából tanultak, az egyes főparancsnokságok pedig megtanultad as egymás közötti együttmunkálkpdast komolv esetben. Ezek az előnyök messze túlszárnyalták azokat a nehézségeket, amelyek a tervszerű építőmunka megszakításából folytak, nem is szólva arról a megelégedettségről, amelyet a honvédség azért érzett, hogy a haza néeyizben bekövetkezett megnagyobbodásánál kivette részét. A német biro&lom vezére 1941 július 22.-én.osak néhány héttel a deli szomszéd Összeomlása után, parancsot adott véderejének, hogy Surépa számára egy szer smindenkorra kUszöoölje ki a bolsevizmus világveszedelmét. A honvédseg"'ielkesedéssel tett eleget kormányzó ; a felhívásának és ma világháborús szövetségesével, a dicsőséges német véderővel, karöltve harcol az Lurópa újjáépítését célzó arcvonalon. £ honvédság átlépte a Kárpátok szorosait és a régi ha tár-ka t. amelyedet a német véderő döntő támogatásával békés uton ért el és behatolt a már a világháborúban is vérrel öntözött galíciai földekre és erekbe,mélyen az ellenséges országrészekbe. A honvédséget a világháború dicsőséges harcainak hagyományai mellett az 1919-iki felszabadulásra való megemlékezés is áthat ja, amikor akkori főparancsnokának, a jelenlegi kormány *H parancsnoksága alatt lépett fel a világ legfőbb ellensége elier. A'"honvédség'harcait a gyorsosapatok vivják. A* élen s német páncélos hadosztályokkal lépést tartva a honvédség harckocsijai ttoljW re. amelyeket gépesített, lovas és kerékpáros egységek kovetnek.ameiraiK mind magukon viselik a régi magjar katonanép elo>»t5ro lovasszjllemét.A Kárpátot úttalan lejtőin Eegy iosapatok ós határyadászok szállta* le Galíciába és elűzték az ellenségM az ország határaitól. Ke letgalioia egyes részeiben magyar katonai köz igazgatós fáradozik a bolsevizmus által az országon űWt sebek gyógyításán és viszi a kultúrát és az emberi müvelődéAatáiait keletefibre. Fiatal légi erőnk a felderítés, a bombázás és a légiharo bérén hasonlóan megállta helyét. Utászaink és utánpótlási osztagaink áthidalták a terep minden nehézségét. Á magyar nép büszke örömmel tekint katonáira, akiK a _ iiagynémet birodalom győzelemhez szokott vederéjével karöltve folytatják a b^lsevijta világellenség elleni haroot a győzedelmes befejezésig, /MTI/