Napi Hírek, 1941. július/1

1941-07-02 [0493]

V — -V v— p Vá /A m. kir. honvéd haditudósító század közlése/ Egyre keserűbben tör fel a panasz a boldogtalanokból: - tJsUtörtőkön mindenkinek a háza előtt kellett tartózkodnia. A katonaférfiakat kiválogatták és elhajtották. Pénteken már minden össze-vissza volt. Ha a parancsnok valamit elrendelt, a legénység nem akarta végrehajtani. De egyszer csak polgári ruhás biztosok érkeztek, akik beszédeket mondottak és megfenyegették a « ••. katonákat. Erre lecsendesedett minden. Mégis este azt láttuk, hogy rengeteg ágyú és szekér vonul vissza. Na?

yon igyekeztek. Elvittek mindent, amit el tudtak mozdítani. Azonban kifogunk rajtuk, mert állatainkat már jóelőre az erdőbe hajtottuk és igy legalább azokat megmentettük. A panaszkodj nép minuntalan el-elkapja s megszorítja egyegy honvéd kezét: - Nagyon, de nagyon vártuk már magukat, mert a mi életünk nem élet, hanem pokol volt! Tessék nézni: nincs mit ennünk, nincs kenyerünk, nincs semmink. Amink volt, azt elrabolták! Még jó, hogy legalább a puszta életünket meghagyták! Mondják, hogy a városokban még ennél is borzalmasabb volt. Nemrég itTjárt egy lembergi tanító, aki ma kenyér nélkül van. Elmondta, hogy az elmúlt heten több nadrágos embert legyilkoltak, mert kémeknek né zt ékeket. Az egyik favágó beszéd közben állandóan rág. Megkérdem, hogy mit eszik. - Hát éhes vagyok, - feleli - és a boltban csak ezt kaptukj/lSrre kiveszi a szájából, majd a zsebébe nyul és megmutatja: eredeti csomagolású amerikai rágógumi. Ezek az éhségtől lesoványodott emberek a bolsevikiktől " Minden a tiétek "-jelszóval kenyér helyett eredeti amerikai rágógumit kaptak! Borzalmas itt a nyomor. Az emberek egész arckif ej ezésére ráül a rosszultápláltság ós az elnyomatás borzalmas bélyege. A gyerekek csenevészek, ügyefogyottak. A csontjukra rászáradt a bőr. Tanításról sző sem volt. Ki törődött ezzel Moszkvában?! Senki, mert itt errefelé csak annyiban mutatkozik a Szovjet boldogító eszméje, hogy a nyomor földjévé züllesztette Galíciát. . Ezeknek a szegény éhező embereknek még az arckifejezése is egészen más. Ámulva nézik a gulyaságyut, húst, sót, cukrot, Lengyelország összeomlása óta nem láttak ilyet. Az időjárás még mindig hűvös és esős. Az orgona még csak most kezd virágzani. Minden két hónappal van hátra, de ennek csak örülnek, mert igy már nem tehette rá a kezét az uj termésre a Szovjet. Ahogy igy beszélgetünk, biztosított menetben árkászok vonulnak el előttünk. Az egyik árkász megsimogatja az orgonát feléje nyújtó kisleány arcát, azután zalai tájszólással ezt kérdi: - No, kislányom, messze van-e még Moszkorva? A kislány csak bámul rá, majd vékony kis kezével bucsut int a mosolygó magyar katonának. — flRS/ÁOClS LEVÉLTÁR