Napi Hírek, 1941. július/1

1941-07-14 [0493]

Oü/Bn A felsőházi bizottság II. folytatása/ A nemzet lelkét kétségtelenül meg kell védeni, márpedig a nemzeti lélek kialakulására feltétlenül káros hatássál voltak a vegyesháaaaságok, főképpen azért, mert ezeket a vegyesházasságokat azoknak a vezető tár­sadalmi rétegeknek körében kötötték, amelyek hivatottak kialakítani a nemzet lelkiségét é3 szellemiségét a ezek a vegyesházasságok Juttatták befolyáshoz azt a zsidó szellemiséget, amelynek káros hatásait látnunk kellett. Igy például a tőlünk merőben idegen zsidó lelkiség hatotta X át a mult század végén és e század elején a művészeteket éa e lelkiség­nek megfelelően alakult át a vegyesházasságok révén a vezető rétegek bizonyos részének felfogása. Ez az idegen Ízlés olyan mértékben kezdett elterjedni, hogy ennek végét kell szakítani. Meg kell fontolni, hogyan likvidáljuk ezt a folyamatot. Ezt szerintünk azon az elvi alapon kell meg ősin álni, hogy a^zok a felverek, akik mér asszimilálódtak, ne tao­szittasaanak * aza a zsidóság körébe, azok a felverek ellenben, akik zsidó szellem.. ségben születtek, nevelkedtek és élnek, ne köthessenek házasságot olyanokkal, akiken keresztül tovább folytathatják az em­iitett kár00 befolyást. Ezért kellett bizonyos határt megvonni és ezt a határt a törvényjavaslat helyesen vonta meg akkor t amikor megálla­pította, hogy a félvérek közül nem tekintendő zsidőaak az, akinek szülői már a házasságkötéskor . keresztény felekezethez tartoztak, maga a gyermek is kereszténynek született és az is maradt. Az együttes bizottság ezután áttért a törvényjavaslat részletes tárgyalására. ' • Vlta/osák az éa a 9-szakácsnál volt. /Eulajdonkéipen Az 1. szakasznál báró Prónay György, gróf Esterházy János. Wekerle Sándor, Balogh Jenő és Eisoher Béla szőleit fel. A felszólalók főleg arra helyeztek súlyt, hogy az orvosi vizsgálat, ne körű fényesen és emellett lehetőleg költségmentesen történjék s különösen a falusi nép számára ne támasszon nehézséget a házaaságkÖtésbenjjBaáocsay László ígazságügyminiszter és Tomcsik József miniszteri tanóo*sos, a belügy..* ­miniszter megbízottja felvilágosító és megnyugtató válasza után a bi­zottság as 1.szakaszt változatlanul elfogadta. A. 2.-8. szakaszokat is változatlanul fogsc.ta sl a bizottság. A 9* szakasznál gróf Esterházy János tiltakozott az ellen a beállitás ellen, hogy a felső osztályok el vannak zsidóeodva. A sza­kasz 7. bekezdése utolsó mondatának törlését kérte. Báró Prónay György nem ért egyet az igazságügyminiszter­nek azzal a megállapításával, hogy a vegyeshazaasetgok megmételyezik a magyar lelkiséget, • ' • ­' * ...» Sokkal erősebbnek tartja a ma&yar nemzeti lelket, a magyar géniuszt, semhogy „ . . . ilyen vegyesházasaágok . ártanának neki.- Aggályos azonban a dolog adminisztrációs szempontból is, mégpedig a + id2tá keresztóny házasságoknál, ahol minden házasságnál 14 anyakönyvi Kivonatot kell beszerelni; ez évi 130*000 házasságnál 2 miiiié anya­könyvi kivonatot jelent, sokszor pedig nem is lehet egyes anyakönyvi kivonatokig beszerezni, - /Folyt, köv./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁ

Next

/
Oldalképek
Tartalom