Napi Hírek, 1941. július/1

1941-07-12 [0493]

Gu Wn / Felsőházi bizottság 4. folytatás./ Ha a zsiJók és a keresztények között házassági tiialon áll fenn, akkor az olyanok, akiknek három nagyszil lőjük fajilag zsidó, keresztényekkel való házasodás folytán - miután a jövőben osak keresz­tényekkel köthetnének házasságot - fajilag fokozatosan közelednének a magyarsághoz ás lassan olyan tiszta magyarokká válnának, mint azok, akiknek nagyszülei között nincs zsidószármazásu. Ez a javaslat az első és a második zsidótörvénytől eltérő feltételekhez koti azt, hogy kit kell zsidónak tekinteni és tisztára faji alapra helyezkedik. Ez a faji gondolat nem fog megállni a házasaágnál, hanem fokozatosan át fog terjedni azokra a rendelkezésekre is, amelyek a második zsidótörvényben foglaltatnak. Ez azt jelentené, hogy egy tör-" , vényt, amelyet még végre sem hajtottak és amely - ha nem is mindenütt ­bizonyos fokú megnyugvást keltett, most olyan pillanatban kezdenének újra bolygatni, amikor az ország békéjének megtartása, a nemzeti együtt­érzés további ápolása és erősítése főfeladata a magyar politikusoknak. Ilyen lépést nem tud helyeselni. Németországba! enyhébb törvényt hoztak, a félvérekre vonatkozóan sokkal enyhébb intézkedések történtek. A javaslatot általánosságban sem fogadja el és osatlakozik az egyházak felfogásához, azonban módot kivan nyújtani a kormánynak arra, a saját elgondolásából kiindulva enyhítsen a javaslaton. Ezért a követ­kező mődositánt ajánlja elfogadásra: "A 9. /3/ bekezdésének olső két mondata helyébe a következő szavak iktatandőkt A jelen szakasz alkalma­zásában . zsidó az, akinek legalább három nagyszülője az izraelita hitfeiokszet tagjaként született, valamint az, akinek osak két nagyszü­lője szülotott ugyan az izraelita hitfeiekezot tagjakánt, de ő maga ia 1941 .............óta ennek a hitfeiekozetnek volt a tagja". Közelebbi dátumot azért nem irt módositó indítványába, mort a törvényjavaslat benyújtásának napját kivánná határnak elfogadtatni, nehogy azt mondhassa vaiaKi, hogy a zsidr'k ezutáa osak azért fognak áttérni, hogy a törvény sze'.mpontjából ne legyenek zsidóknak tekinthetők. —' Órffy Imre nem tartaná helyesnek, ha a bizottság a javas­latot általánosságban sem fogadná el, mert hiszen bizonyos módosítások­kal el lehet kerülni azt, hogy súlyosabb Vita provokáltássák az ország­gyűlés két háza között. A javaslat rendelkezései között az orvosi vizsgálatra es a vegyes házasságokra vonatkozó rendelkezéseket tartja a leglényegeseb­beknek. Hiányolja, hogy a gumókor és a nemib3tegságek mailé nem vették fel az öröklétéé elmebetegséget, az örökletes testi és lelki degenerá­ciót, stb. Kéri, rogy minél hamarább egy külön javaslatban preventív akadálvckat állítsanak fel ugy egészeági, mint jövőbeli fajkeveredási ekekből* házasságon kivüli nemi viszonyok, a törvénytelen születések szabályozására. Amennyire rigorózus tudna lenni a jövőbeli fajkeveredfst illetőleg, ánny a humánus a múltban történt keveredéseket illetőleg. Megérti azt az álláspontot, amely a zsidókkal történt nagy keveredés miatt a fálvéreket teljesen el akarná tiltani keresztényekkel való házas­ságtól, megérti a német törvények erre vonatkozó rendelkezéseit is, do nem tartja helyesnek, hogy mi többet kívánjunk a félvártői, mint esek. /T , , , .. /ORSZÁGOS LEVÉLT /Folyt. kov. / Kszekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom