Napi Hírek, 1941. július/1
1941-07-08 [0493]
Szf KÖM fin Berlin, jullua c7. /Magyar Távirati Iroda/ A Berliner Börsenzeitung esti kiadásában feltűnő helyen közli a magyar vezérkarnak azt a jelentését, amely szerint a magyar csapatok elérték a Dnyeszter vonalát, A lap tudósítója cikkének ezt a oimet adja: Magyar honvéd a Dnyeszternél. Kiemeli a . ap, hogy egyes helyeken erős azovjetorosz utóvédek kísérletet tettek arra, hogy fedezíék a folyón v át tfaló visszavonulást. Magyarország - irja a továbbiakban a lap - nem felejtette ol a történelmi igazságot, hogy Németországgal egjyütt taszították a mélybe és Németországgal együtt kellett ismét a történelmi érvényesülés magaslatára emelkednie. Ezzel kapcfiolatban a lap hivatkozik Ottlik Györgynek a Pester Lleydban megjelent cikkére. A Berliner Börsenzeitung jelenti, hogy Horthy Istvánnak, a MÁV elnökének az államtitkári cimet adományozták. Szf Na KÖM Bn Bérli n, julius 8. ^togyar Távirati Iroda/ A Münchener Neuesten Naohriohten vasárnapi számában közli a Bárdoasy László magyar miniszterelnökkel folytatott azt a sajtóbeszélgetést, amely a Lelpziger Neuesten Nachrichtenben is megjelent. A"Magyarország őrsége a Kárpátokon" főcimmel és "A megújított fegyverbarátság" alcímmel ellátott cikk bevezetőül megállapítja, hogy magyar ősapátoknak a Szovjetunió elleni háborúban való részvétele felújítja azt a német-magyar tfegyverbarátságot, amely mint élő valóság, az ezeréves történelem során ás a keresztény ás európai kultúra védelmezése közben együtt halad. A fiatal, uj nemzeti szellemben nevelkedett honvédek kötelékei átlépték a határokat - irja a lap - éa heves harcok után egyesültek a német csapatokkal. A magyar nép már Jenő heroeg csapatai és a brandenburgiak oldalán harcolt a törökk uralom ellen, csapatai a világháborúban nehéz veszteségek érán, azonban töretlen szívóssággal feltartóztatták a Galiolán keresztül előrenyomuló oro=>z hadosztályok tömegtámadásalt és ezzel megteremtették a későbbi gorllczel áttörés előfeltételeit. A cikk a magyar miniszterelnökkel folytatott sajtóbeszélgetés-ismertetése után igy folytatja: A magyar miniszterelnöknek nem is kellett külön nyomatékosan megállapítania, hogy Magyarország most már tevékenyen is belépett a Finnorszétől egészen a Feicete-tengerlg húzódó harcvonalba, mert Magyarország utja kezdettől fogva ki volt tűzve ás az Igazságos tekéért, valamint Európa uj rendjéért folytatott hatalmas küzdelmében a baráti tengelyhatalmak oldalán tanúsított magatartása elhatározását magátőlértetődővó teszi. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR , . „ K szekció W Ei/El/Rn Berlin , julius 8. N A német csapatok - mint a Német Távirati Iroda értesül hétfőn áttörtek több szovjet kisercdállást az arcvonal ászaki szakaszán, A kemány, 15 óráig duló viadalokban sok foglyot ejtettek. Köztük van több válogatott ázsiai csapat is, amely szivósan ás alattomosan harcolt. A német rohamosapatek azonban kemény közelharcban legyűrték a bolsevik! katonákat, akiket biztosaik elkeseredett harcra ösztökéltek. /MTI/