Napi Hírek, 1941. július/1
1941-07-05 [0493]
OP /Gabonaárak megállapitásáról szóló rendelet folyt./ A kormány rend elet az árpafélék közül csupán a takarmányárpa, valamint a kopasz árpa árát állapította meg. A sőrárpa árát nem kellett megszabni külön, minthogy a sörtermeléshez felhasználható árpa mennyisége a kormányzat ellenőrzése alá kerül és ilyen formán az árak tekinteteben is nehézség nélkül lehet később határozni* ügy az árpa, mint a zab ára kisebb mértékben emelkedett, mint a búza és rozs ára. Ennek kettős éélja van. Amikor egyfelől biztosítani tudta a kormány ezeknek a fontos takarmány féleségeknek ármegállapításánál is azt. hogy a gazdáknác a termelési költségek változására vonatkozó kivánsá^ai a lehetőség határán belül elismertessenek, másrészt mégis gondoskodni lehetett arról, hogy az árpa és zab, valamint a bnza és rozs ára között olyan árbeli távolság alakuljon ki, amely legjobb eszköz arra vonatkozólag, hogy a főtermények valóban arra a célra haszn Itassanak fel, amely adott árpolitika mellett is a leggazdaságosabbnak látszik. A többi mezőgazdasági terménynek, továbbá az egységes árrendszerbe bevonandó állatok árrendezésére vonatkozó hatósági intézkedések a legközelebbi napokban szintén nyilvánosságra kerülnek* A kormány megkísérelte, hogy azoknak a termékeknek árát is beillessze az egységes árrendszerbe, amelyek a mezőgazdaság termel vényei bői a létfenntartás alapvető szükségletei* Ezúttal a tengeri, Ella burgonya és a kistermelői cirokszakáll áirának megnyugtató megoldása történt meg a gabonafélékkel egyidejűleg. ¥: Dö/Dö/P Berlin, julius 5. K Á Berezina melletti elkeseredett ráncélos osatáról, amelyben a német légi haderő és a repülő elhárító tüzérság is sikeresen avatkozott bele, a ÍJémez Távirati Iroda a következő leirast kapta: A német páncélos osztagok heves támadás közben elérték egy községet, ahol a bolsevisták erős elhárító készültséget összpontosítottak. A német páncélos harckocsik előtt egy dombon at egyszerre csak a legnahezebb, két ágyúval ellátott szovjet páncélosok tűntek fel* Hamarosan pokoli csata fejlődött ki páncélos-páncélos ellen* Szovjet . bombázó repülők is megletetek a csatatér felett; ezek géppuskával lőttek és könnyű bombákat dobtak le. Még mielőtt a német vadászok rájuk rohantak volna, a német légelhárító ágyuk négy szovjet bombázót lelőttek. A páncélosok csatája ezalatt nem csökkenő hevességgel dult. Az első szovj et páncélosok széthullottak az ágyutüzben. Tíz perc múlva mar 15 szovjetharckocsi maradt kiégve a csatatéren. A szovjetparancsnokság erre ujabb páncélosokat vetett a tűzbe és a harc megint elkezdődött a legrövidebb távolságról és ebbe a harcba most már a légelhárító tüzérség is beleavatkozott. Az egyik szovjet páncélost a másik után sikerült szétlőni. A mintegy 70 támadó páncélosból 54 a harctéren maradt. Hét további harckocsit menekülés közben a német vadászgépek pusztították el, /ÜTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 0 JS/Hav/P Nagyvárad, juli is 5. Kszckció A város határában ÍJoma Péter kibukott egy tehergépkocsiból, amelynek kerekei halálra gázolták. /LH'I/