Napi Hírek, 1941. május/2
1941-05-28 [0490]
- A kormány szeretettel és teljes megértéssel kezeli ÜTdély és a~" keleti részek problémáit. Hazatérésünk után rövidesen'megkezdte nagy arővel^az üt- és vasúthálózatok kiépítését és helyrehozását, továbbá a mezőgazdaság talgraállitása és fejlesztése mellett az ipar, kereskedelem/ hitel, honvédelem, köz oktatás, közigazgatás terén és keretében is mindent elkövet, hogy ez országrész méltányos igényei ki el égitest nyerhessenek. - - Miközben határainkon tul egyes országok válságos helyzetbe jutottak, mialatt az európai rend kiépítéséért nagy barátaink: Németország-es'" Olaszország általunk is erőnkhöz mérten támogatva kemény küzdelmet folytatnak, azalatt Magyarország" helyes politikája folytan céltudatosan végezheti gyarapodásaival összefüggől>elso ujiáépitésenek békés munkáját. - Az JÍrdélyi Párt hálás szeretettel gondol vissza volt miniszterelnökünkre, gróf Teleki-Pálra h akitől" mintegy feladatul kapta az erdélyi értékek felmérését és az erdélyi életnek az átfogó nagy magyar életbe való bekapcsolását, - Hiszem és'tudom," hogy pártunk minden egyes tagja kötelességeinek teljes tudatában, öntudatom, nazaiias lelkesedéssel törekedni fog e feladat és cél mielőbbi megoldására és elérésére, hogy eljöhessen* az idő, amidőn már" teljesen összefogva vehessük ki részünket; azon munkában, amely az'egész magyar haza megerősödésére, üdvére és dicsőségére fog vezetni s amely szent és nemes munkához Isten áldását kérem.