Napi Hírek, 1941. május/2

1941-05-25 [0490]

;/ Ra/Ra/Tn Tokió . május 25,/frémet Távirati Iroda/ N Raeder vezértengernagy a Domei-Iroda berlini képviselőjének adott nyilatkozatban időszerű kérdésekhez foglalt állást. - Vezértengernagy ur - kérdezi a tudósító Ön bizonyára figyelemmel kisérte az Egyesült Államokban folyó rendkívül élénk vitákat, amelyek azzal a kédéssel foglalkoznak, hogyan lehetne amerikai segitséggel egyrészt az Angliának szánt hadianyagot biztonságban Angliába és az egyes hadszinterekre eljuttatni, másrészt pedig csökkenteni az angol hadi- és kereskedelmi hajótér borzaLias veszteségeit. Hogyan itéli meg a nénet ha­ditengerészet az ebből esetleg adódó következményeket? A vezértengernagy Így válaszolt: —Igen komolyan itéli meg, annál is inkább, mert nemcsak a sajtó, hanem az északamerikai kormány felelős tagjai is oly módon nyilat­koztak ebben a kérdésben, hogy nem lehet kétség a már megtett, elsősorban azonban a továbbra is javasolt intézkedések nemzetközi jogba ütköző,támadó jellege felől, A korszerű hadviselés egyetlen szakembere sem tart - ha ad valamit hirnevére * lehetségesnek és kercsztülvihetőnek támadást az óceán tulső partja ellen. Aki mégis támadó szándékkal gyanusitja meg Németor­szágot, jobb tudomása ellenerő ós azzal a szándékkal teszi ezt, hogy eszel igazolja a maga aggressziv terveit és beavatkozásra irányuló akaratát. A háborús uszítóknak nem az esetleges német támadás okoz gondot, hanem az, hogy nem sikerül előteremteni a kivánt incidenseket. Annak érdekében, hogy ezeket mégis előidézzék, megtesznek mindent, hogy elhomályosítsák a semle­gesség, ag^resszió és háború közötti határvonalat, s a nemzetközi jogba ütköző ujabb intézkedésekkel még jobban kiterjesszék e "short of war" vonalát. - Ezzel kapcsolatba! elsősorban azokra a javaslatokra gon­dol-e On - kérdezte a tudósító - , amelyek arra irányulnak, hogy a brit haaianyagszallitmányok biztosítása oéljából terjesszék ki az Atlanti-óceán irányában az amerikai haditengerészet, illetve légi erő úgynevezett járőr­tevékenységét, vagy pedig valamilyen formában érvényesítsék a hajókaraván­rendszert, hogy igy viszályt idézzenek elő. A vezértengernagy ezt mondta: - ISLnd a két intézkedést olyan mértékadó részről ós annyira hatá­rozott módon követelték, hogy azokra elő kell készülni és azokért már elő­re is meg kell állapítani a felelősséget, áe még egy utolsó figyelmeztetést is kell intézni az illetőkhöz. Ami a hajékaravánokat illeti, csak megerő­síthetem Roosevelt elnök nézetét: " A hajókaraván egyenlő a tüzeléssel" /Convoy means shooting"/. lünthogy amerikai bevallások szerint is eleve kétségtelen lenne az elkísért hajók rakományainak dugáru-jellege, az átté­rés a hajókaravánrendszernek erre a fajtájára nem lenne az Egyesült Államok részéről is megkötött nemzetközi szerződések értelmében vett semleges kí­séret , hanem nyUit h& dicse le kmény és meztelen, ki nem hivott támadás, A német tengeri haderőknek ezért joguk lenne ezek ellen a dugárut szállító hajók ellen a haditengerészeti jog szabályai szerint el­járni és kénytelenek lennénk szükség esetén fegyverrel ia visszautasítani o jog gyakorlásának megakadályozását, még ha az amerikai hadihajóktól indulna is ki • - Ami az úgynevezett járőrtevékenységet illeti, ennek támadó jellege felől sem lehet kétség. Minthogy Amerikát fenyegető német veszélyről nem lehet szó, és minthogy ez a rendszer gyakorlatilag mór most is a brit ellsnsóg támogatását /Célozza, határozottan óva kell inteni annak kiterjesztésétől. /Folvt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom