Napi Hírek, 1941. március/2

1941-03-21 [0486]

Jfo^a/W/ffa Boriin, március 21./Magyar Távirati Iro*e/ N ia. osti sajtó első oldalon feltünéstkcltő he­gyen számol be a magyar k^ügyminiszter Münchenbe érkezéséről s a német és magyar külügyminiszter szivólyos megbeszéléséről* A lapok kicmolik, hógy a magyar külügyminiszter láto­gatása a b-rátság ipegnyilvánulását jelenti. A lapok részlctosen bcszámol­nak a látogatás lefolyásáról és hangsúlyozzák, hogy Bárdossy László hosszabb megbeszélést folytatott Ribbentrop külügyminiszterrel közösen érdeklő kér­désekről. A legtöbb lap fényképet is közöl a magyar külügy­miniszterről. Az uj magyar külügyminiszter - irja többi között a Deutsohe AllGomcino Zeitung - Németországben szívesen látott vondég. Bárdossy László ezzel ez utazással folytatja hivatali elődeinek hagyományát, okik sók látogatással ápolták a személyes kapcsolatokét Németország vezető körcivol. Magyarország és Németország világháborús bajtársak 8 amint Németországban * Versailles ellen harcoltak, ugy küzdött a magyar rcvizionizmus Trianon ellen. Minden egyos magyac ismeri azt a segítséget, amolyot Németország és Olasz­ország ebben a harcban nyújtott országának. Még szorosabbá alakult ez a po­litikai közösség Magyarország nak/az ősszel tartént osatlakozásáyp ) a három­hatalmi egyczaényhoz^fíagyarország az első nemzetekhez tartozott, anelyek • csatlakozásukkal hitvallást tettek cz egyezmény mellett, mint sz uj rend alap-, zata mellett. A müncheni találkozás most még inkább olmélyiti a régi bsrát-' ságot. Ribbentrop és Bárdossy megboszélesei jolontőB időpontban folynak lo. A lap utal továbbá a magyar lapok cikkoirc ós mcgálle­pitja, hogy a magyar politika a tongólyhataloak mellett foglalt állást és ezen cz alapon maradéktalanul bevált. Ezért o magyar sajtó is kommentárjaiban a külügyminisztert utazásán mint c magyar politika husógos foly­tatóját kiséri cl. Mint ilyont - fejezi bc a lap - a német nép különös öröm­mel üdvözli. A legtöbb'lap foglalkozik a magyar külügyminiszter élct­ra.izávcl ia én reámutat érőomoirc. Bárdossy Lászlő-irja többi között a Berliner Lokalanzeiger - a magyar diplomácia egyik legkiválóbb tagja. Azalatt a hat év alatt, amikor a magyar külügyminisztérium sajtóosztályának álén állott, nagy közkedveltségnek • és osztatlan bizalomnak örvendett magyar és külföldi sajtókörökben egyaránt. ______ Bo Szf/P Be 1 g r í d , március ?1. /Magyar Távirati Iroda/ A péntekesti Pravda vezércikket lioz "Jugoszlávia és a béke" cit-rel. A cik v ^agállapitja, hogy a jugoszláv közvélemény lélegzetvisszs­fojtott fig^elemr-ji kiséri a nagy európai eseményeket. Sz annál is érthetőbb, mr\ azok egy része éppen Jugoszlávia határainál jltszódzjc le. Sz a figyeled egyben bizonyítéka annak a mélyreható szeretetnek és hazafiasságnak, amely­lyela np^zet minden egyes tagja országa épségén és függetlenségén csüng. " Jugoszláviában iisztában vannak azzal, nogy ezek az emelkedett célok legin­kább hazafias erőfeszítéssel és összefogással érhetők el, A cél: a béke meg­­tartása. Jugoszlávia megelégedéssel látja,hogy az ország békéje és független­sáore egy oldalról sincs veszélyeztetve. £ » tírvatszki Dbevnik is vezércikkben fw/uiVnrik a német-jugoszláv viszonnyal és Jugoszlávia nemzetközi politikai' hefyletével. A lap részletesen idézi a National-Zeitung cikkét, maid részletesen foglalkozik a balkáni helyzettel ás azt hiszi, hogy angol csabatok görögországi partraszállása után Németországnak bő al­kalma nyilik, hogy összemarjs ereiét itt is Angliánál. Görögország és Török­ország magatartása még mindig kérdéses, de mig Görögország részéről aligha vár­ható az állásfoglalás megmásitása, valószínű, hogy Törökország nera fog aktive beavatkozni a konfliktusba. 1 X*V«~ Orta T WF.LTÁR - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom