Napi Hírek, 1941. március/1

1941-03-13 [0485]

Ba Na/Dn R ó m a , március 13. . Macuoka japán külügyminiszter Tokióból való elutazása előtt nyilatkozott a Stefani-Irods tudósítójának. Nyilatkozatában min­denekelőtt^ emlékeztetett 1932 januárjában a Dúcéval folytatott megbeszé­lésére; ; ' . • • • ; „ • a beszélgetés - mondotta - rendkí­vül szívélyes volt és a legkülönbözőbb tárgyakról folyt, igy többi kö­zött bölcseletről is. Macuoka a továbbiakban ezeket mondotta; < - Az olasz-német-japán szövetséget nem szükséges még konkrétabbá tenni, mert ez a szövetség már tökéletes. Boldog leszek, hogy viszontláthatom a Dúcét és megismerhetek más olasz személyiségeket is. Kölcsönös hittel irtuk alá a háromhatalmi egyezményt és most egymás kölcsönős megismerésével megerősítjük azt. Már két ízben voltam Németor­szágban, de eddig még nem volt szerencsém megismerni Hitler vezér és kancel­lárt és a Német Biroüalom vezetőit. Macuoka japán külügyminiszter végül kijelentette, hogy moszkvai átutazása során meglátogatja Sztálint is es más orosz személyi­ségeket. Visszatérőben talán ismét találkozik majd szovjetorosz politi­kusokkal, de ezzel a második moszkvai látogatásával kapcsolatban még nin­csenek végleges döntések. W ^i/Ei/P Linz, március 13. /Német Távirati Iroda/ N Hitler vezér és kancellár Ost-ark felwzabaditásánk^ harmadik évfordulója alkalmával beszédet intézett Linz város polgáraihoz.' Emlékeztette hallgatóságát a három évvel ezelőtti március 12. ere, amia~n els"izben mondott beszédet ebben a városban, ahol ifjúkorát töl­tötte. Akkoriban az egész németség összefogása meenyitotta az utat az évszázados kívánság megvalósítására. A nagvnéraet birodalom meeteremté'sével 'a versaiilesi rendszert ' 5 véglegesen szét­zúzták. A naeynémet birodalom akkori kikiáltásának következménye \az l>c<£ álland' fejlődés, a birodalom megszilárdítása, a nemzet megacélozása és ezvel kapcsolatban a na 7 k'ilpolitikai sikerek egé sz láncolata "Ma - mondotta a Führ^r - közsl vagyunk ahhoz, hogy beválion az, amihez anna v idején hozzáfogtunk.mert éppenugy, mint 1870/71-es első egvesülésün­ket rosszakarattal kísérte a világ, a német nép második nagy egyesülését, a nagynámet birodalmat ma érpenugy a gyűlölet, az irigység, a féltékeny­ség, a kapzsiság, sőt más népek es államok restsége ellenére kell meg­valósítanunk, iüzt én egyenesen történeti útmutatásnak veszem, amely büszkeséggel és bizakodással tölthet el minket. Akkoriban hatalmas történelmi sikerrel zárult ez a harc. Mai harcunk hajszálpontosan ugyan­úgy fog lezajlani, és ugyanolyan sikerre fog vezetni. A nénnt nép ma nincs egyedül a harc győzelmes befejezésére irányuló fékezhetetlen aka­ratával és megingathatatlan elszántságával - mondotta a Führer - ha: m mögötte áll a nemzeti szocialista párt, amely ma éppúgy hordoznia a német nemzet gy"zelmi a>arstána v , amint hordozója volt a felemelkedéshez való akaratnak. Ennek a mozgalomnak ez oldalán ott van az uj birodalom közben megteremtett védereje, amely éppoly kemény és kérlelhetetlen. A világ fel fogja ismerni, hogy mindent inkább m?.t? lehet hajlítani, mint a Harmadik Birodalom véderejét. A párt és a véderő mögött'ott áll a német nép, amely egy zászlót követ, amelyet egy akarat lelkesít, egy elhatározás tüzel és egyforma bátorság tölt el. /folytatása következik/

Next

/
Oldalképek
Tartalom