Napi Hírek, 1941. március/1

1941-03-11 [0485]

0 Rn § Magyarország helysé ^névtárának legutolsó /1937 évi/ kiadása az 1938 és 1939 évek folyamán bekövetkezett Örvendetes területi változások folytán teljesen elfogyott és ezért a Magyar Királyi Köz­ponti Statisztikai Hivatal még az 1940. év június havában uj helyság­névtár kiadását határozta el. Fnnek a műnek a megjelentetése azonban az ország területének várt ujabb . ^erapodása miatt elhalasztatot t. Most azonban, tekintettel arra, hogyha közeli jövőben a visszacsatolt keleti és erdélyi részekre vonatkozó adatok is rendelkezésre fognak állani, a Közp. Statisztikai Hivatal már megkezdhette az ország egész jelenlegi területét felölelő uj helységnévtar szerkesztés't. Az uj helységnévtár a szokásosnál kisebb terjedelmű lesz s csupán kát részből fog állani. I. Általános rósz /közigazgatási beosztás/, amely a köz­ségeket közigazgatási beosztásuk szerint a vármegyék betűrendes sorrend­jében, a vármegyéken belül pedig p járások betűrendje szerint nagyközsé­gi, illetőleg körjegyzőségi csoportosításban közli. II. Betűrendes rész. amelyben minden egyes községre vo­natkozólag a következő adatok közöltetnek: 1. a község neve; 2. a község szervezeti jellege; 3. az illetékes körjegyzőség székhelye: 4. a vár­megye neve; 5. a járás neve; 6. a község területe kst. holdakban; 7. a község lakosainak száma; a községre nézve illetékes 8. pénzügyigazgat óság és adóhivatal. 9. törvényszék, jarásbiróság és közjegyző székhelye; 10. a közság nevét viselő vasúti állomás /megállóhely/ feltüntetése; 11. a postai szervekre vonatkozó adatok, ugy mint azok az 1937. évi kiadásban is közöltettek. . _ A betűrendes részben külön ciraszavak alatt felvétetnek mindazok a külterületi lskotthelvek is, amelyek vasúti állomással /megállóhellyel/, illetőleg valamilyen posta-, távirda- vagy távbeszélő­hivatallal rendelkeznek. ív A » .„Ugyancsak a betűrendes részben kapnak helyet a kárpátaljai közsé^k cirill-, illetőleg la + inbetüs rutén nevei. * J Az előreláthaólag ez évi május hó folyamán fűzött álla­C otban k?ndásr? kerülő helységnévtár előfizetési ára'6 pengő. Az előfize­ési határidő lejárta után 9 peneős bolti áron árusittatik. Az előfizetési határidő 1941 ' ' április 1. /MTI/ 0 Rn § jelent meg P "Statisztikrd Ne^edévi Közlemények" 1940. évi negyedik negyedévi füzete, amely a népmozgalmi, külkereskedel­mi, az ár- és' fizetésképtelenségi statisztikai adatokat közli a szokásos alakban. A függelékben pedig Magyarország állatállományáról közöl rész­letes statisztikai adatokat. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom