Napi Hírek, 1941. március/1

1941-03-06 [0485]

-o- Lá/Rn Bern, március 6. Svájci Távirati Iroda/ LausAnnebon gyászistentiszteletet tartottak Alfonz ki­rály emlékezetére, aki hosszabb ideig lakott a városban. A gyászistette­ti szteleten a konzuli testület tagjai és a helyi hatóságok képviselni, jelentek meg. /tol/ Pj/P/Rn London, március 6. Margesson hadügyminiszter az alsóházban a hadügyi költ.-' ségvetés beterjesztésekor mondott beszédében hangoztatta, hogy a had­sereg története a legutóbbi tizenkét hónap ben eseményekben gazdag volt, A-hadsereget sok viszontagság érte, de sok sikert is tud fel­mutatni. Dicsérő szavakkal szólt a Franciaországban küzdött brit had«­seregről s kijelentette, t reméli, hogy a franciaországi csata törté­netét nemsokára közölni lehet Gort tábornoknak, a franciaországi bőit expedíciós sereg parancsnokának táviratai alapján. Margesson ezután részletesen ismertette a nílusi had­sereg hadműveleteit és teljesítményeit, majd a keletafrikai hadmű­veletekről szólva kijelentette, hogy az olaszok nagyszerű ellenállása és a védelmi szempontból előnyös terepviszonyok késleltetik az előre * nyomulást. A miniszter ezután be számolt" az oknak a csapatoknak és alakulatoknak kiképzéséről amelyeknek az lesz a kötelességük, hogy szembeszállianak az ellenség szárazföldi támadásával. Megelégedéssel nyilatkozott a hadianyjgt érme lés fokozódásáról s azután köszönettel emlékezett meg Görögország hadviseléséről"* Margosson újra rátért a kiképzés kérdésé re s megemlítette, hogy ezon a téren még hiányok vannak, de bízik az amerikai haditor­rr.T^- so?itsé<?éba:p. Végül foglalkozott az invázió vesztükével, amely sze­rinte-fölöttébb* időszerű. Szzel szemben mindon törekvésük arra irá­nyul . hogy a védelmi lehetőségeket javítsák. ~ Á miniszter beszéde után az alsóház elfogadta a hadügyi költségvetést, /MTI/ Tó/M V i c h y, március 6. /Német Távirati Iroda/ Weygand tábornok, a francia kormány afrikai fő megbízottja, sütörtök délután 5 őre 20 perckor Víchybe érkezett. Laure tábornok üdvö­>lte a repülőtéren . és a Parc-száll ódába Leérte. /MTI/ mm> mm> Tó/M S z ó f i a, március 6. /Német Távirati Iroda/ A közoktatásügyi minisztérium uj tanintézetek építésé re 38 millió levás hitelt bocsátott rendelkezésre. A hitelből több tan- és 'észségüeyi intézetet létesítenek, valamint befejezik a bolgár fővárosban i R * . má? epülőféllen levő nemzeti könyvtárat./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom