Napi Hírek, 1941. február/2
1941-02-27 [0484]
Yó/la Pro d o m o. A Sajtókamarának a jugoszláv újságírók tiszteletére rendezett vacsorán Tóth László dr. főszerkesztő a következő felköszöntőt moddta. Keretet később adunk. X X X 5C Mélyen tisztelt kedves juroszláv Kartársak! i»z a mai nap a jngoszláv-ma-^yar örök barátság ünnepe. *;z a barátság az elmúlt századok veres harcaiból született ós eljövendő száz évek o éké ját szolgálja. A magyar sajtó lap;.ai kifejezték már ebből az alkalombél a mafyar nemzet ürömét és érzéseit, A mi népünk becsületes a harcban és hűséges a barátsárban. Ha valamint* •3eV"o r, ad, azt megtartja* s akit a szivébe zár, attól el nem szabad többe. De én ugy érzem, hogy amikor itt m este jugoszláv újságírót és ria-yar ujsárirók összejöttünk, nemcsak nemzeteink érzelműinek és gondolkozásának vagyunk • tolmácsolui, hanom e^ közös na/y hivatásnak, e^ közös szép mesterségek hitvallói és osztályosai is. Jennünket országaink történelmének hasonlósága, népeinknek sok közös tulajdonsága köt össze, de összeköt újságÍrói sorsunk, a gondolathirdetőknek végzete is. Nem azért ülünk itt egymással szemben most, hogy szép és nagy'szavaxcat mondjunk, hanem hogy meglopjuk egymás kezét, erősen e.ymás szemébe nézzünk és a szivünk átnevül'jön ennek a közös sorsnak, ennek a közös végzetnek szépségétől, na^;-zerüségétől és szomorúságétól. Sokszor halljuk aa 4 hogy nehéz most újságírónak lenni^s ez valóban i *az. De nem azért nehéz, mert a körülmények vagy jogszabályok nem engedik, hogy mindent megírjunk s mert hírszolgálatban és gondolathirdetésben a torvények vagy hatóságok nem engedik szabadjára a szellemünket, hanem azért, mert ezekben a mostani időkben rendkívüli módon megnőtt az írott és kinyomtatott szónak jelentősége és felelőssége. Az újságírást ma nem a kormányok vagy a cenzúrák teszik nehézzé, hanem az újságírónak saját lelkiismerete, a haza szeretetéből, a közérdek tiszteletéből folyó önkorlátozása. Ma minden újságíróban belső összeütközés va^ a mesterségnek és a hivatásnak •" összeütközése, A mesterség arra csáoitaná, hogy magának, lapjának, pályájának minden lehetőséget kihasználjon, minél "több friss hirt vágyén el a közönséghez, elveit és meggyőződését minél szabadabban, minél Hbátrabban hirdesse. A hivatás azonban megfogja a kezét, a képzeletét, a szavát, az *rását és azt parancsolja, hoy csak olyant és csak u£y irjon, amivel a nazáját szolgálja, amivel nemzetét Istentől rendelt utján előrehaladni se.?iti s ezzel az emberiség ' ügyét előbbre viszi. :iert az i;*azá uj3ájpiró érti és szereti a mesterséget, de életét e ma^asaborendü hivatásiak áldozza föl. Ili a pillanatok krónikásai vagyunk, elfutó napoké és elmúló lapoké, de azért érezzük és tudjuk,'rogy a túrtánelürmek dolgozunk, mert amit megírunk és amit hirdetünk, annak nemzedékekre Itíhet és van hatása. A fáldva, amit kezünkben viszünk, megvilágíthatja körülöttünk a világot, de fel is gvujtbatja és el is perzselheti azt. 2zért ugy kell dolgoznunk, horv rae-ragadjunk minden percet, minden eseményt, minden gondolatot, amit a napok áradata elénk hoz. de szivünkben ott égjen az emberi lélek halhatatlanságának és nemzetünk örökkévaló 5á>ának büszke tudata és aszerint Írjunk. /Folyt, köv./
