Napi Hírek, 1941. február/2

1941-02-19 [0484]

Qf PJ/PJ/Mn London, február 19,/Reuter/ Butler külügyi államtitkár az alsóházban bejelentette, hogy "külön üzenetet" kapott a japán külügyminisztériumtól. -Mint a Ház is tudja - mondott* Butler ->a Távolkeleten bizonyos események, nevezetesen az Indokina és a Thaiföld közötti viszálv következtében bizonyos feszültség keletkezett. A japán hivatalos saitótá­jék^ztető kedden az újságíróknak nyilatkozatot adott, amely kétségteíénül á Ház tagjainak figyelmét is felkeltette. A brit külügyminiszter a japán külügyminisztertől k'llön-ltenetet kapott, amely udvarias formában általában ugyanazon a vonalon mozog, mint a sajtótájékoztató nyilatkozata. Ezt a közleményt azzal a figyelemmel kisérjük, amelyet megérdemel./MTI/ Ba Bl/Mn Róma, február 19./Magyar Távirati Iroda/ A római japán nagykövetség nagyszabású magyar-japán­hangversenyt rendezett, amely a nagykövetéeg fogadó termében folvt le. A hangversenyen megjelentek Horiiri nagykövet vezetésével a japán nagy­követség tagjai, baró Villani Frigyes magyar követ vezetésével afmagyár követság tagjai, az olasz zenei ás társadalmi élet igen sok személyisége, valamint nagy számmal a Rómában élő magyarok és japánok. A hangverseny első számaként Veress Sándor zongoraművész saját szerzeményeiből adott elő igen nagy sikerrel. Ezután Vágh Sándor hegedűművész Kodály, Telmányi és Veress müveiből adott elő Veress Sándor zongorakiséretével. A közön­ség a két.magyar művész szereplését a legnagyobb tetszéssel fogadta. Utánuk ücinoto japán tenorista énekelt japán es olasz dalokat, majd a hangversenyt Eitaj Ahn iapán gordonkaművész szereplése zárta be, aki japán és magyar számokat adott elő. VAs&wijS*' Ba Bl/Mn Ráma, február 19./Magyar Távirati I*o*/ A Potolo d,Itália mai számában utal arra, hogy Mander angol képviselő bz alsóház T egyik legutóbbi ülésén ismét felve­tette Anglia háborús oéÍjainak kérdését. Sttlee főpecsétőr a kérdésre csak annyit válaszolt, hogy Anglia uj világrendért harcol. Ez a nyilat­kozat - írja a Popolo d,Itália - már magában is mutatja, hogy Anglia­hadicélja az. hogy^az egész vilggot rabszolgasorba döntse. Az angolok által óhajtott világrend nem uj világrend volna, hanem a régi világ­rend ' rosszabb kiadása. Tehát Olaszország, Németország, Spanyol­ország, E^agyaország, Románia, Bulgária és még egész sor más állam számára az eddiginél rosszabb helyzetet teremtene. Az Anglia által akart uj rend teljesen elképzelhetetlen, marosak azért is, mert az angol győzelem maga is elkápzelh^etlen. ' W Dö/Dö/Mn Szófia, február 19,/flémet Távirati Iroda/ ., ,, , A február 17.-i bolgár-török barátsági ás mea^nem>t%madá?i nyilatkozat alkalmadból a török és a bolgár külügym niszter szerdán üdvözlő •táviratot küldtek egymásnak./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom