Napi Hírek, 1941. február/2
1941-02-18 [0484]
Na o- P37P § A Magyar Távirati Iroda munkatársa az árvizvédelmi kormánybiztosságról a következő értesüléseket szerezte: Délelőtt tiz érakor a dunai jégtorlasz megfigyelésére r pülőgépen szemleutat tettek. Snnek eredményeképpen megállapították, hogy a bajai hídtól délre a kanyarban a jég áll. Ugyancsak áll a jég a bajai hidtó 1 északra körülbelül hatszáz méterre kát és fél kilométer hossza szakaszon, najd Nagyhegy magasságában a Duna balpartján körülbelül félkilomáteres szakaszon es végül a Duna szélességében helyenkint kisebb hézagoktól eltekintve. Foktőnél kisebb torlaszok vannak. Foktőtől északra a jég áll egészen a r 'unafolövári hídtól egy kilométerig. Innen nyilt vízen mozgó jégdarabok láthatók. A kiskőrösi járás f'szolgabiráia jelentette, hogy a< Kigyésban a nagy csatornín kivül a külviz óránkint négv cm^t emelkedik. A töltésen wzer ember dogozik. Az akusztó-solti törvényhatósági műutat, a v, e]yet ma reggel átszakított a Kígyós vize, a községtől kát killmáter távolságra egész a láthatárig körülbelül 10 kilométer hosszúságban a viz elöntötte és 30 cm. magasságban ömlik át rajta. Solt felé minden közlekedés lehetetlen. A község kiürítése folyik. A lakosság hangulata, nyugodt. Soltva'1kert. v^ldcint Bocsa és Prónaifalva községeket a vasúti átereszek elzárása következtében felgyülemlett belvizek elöntessél fenyegetik. Akasztó községnél a dz óránként három ca r t emelkedik. A közság kiürítése rendben fo>yik. A jószágokat Csengéd és Kiskörös felé hajtják. . o- Dr/Dr/P Nagyvárad , február 18. Február 17.-én Nagyváraara érkezett Mihalovics Zsigmond, a Katolikus Akció országos igazgatója! Ismertette a nagyváradi egyházmegye papsága el"tt az Actio Catolica anyaországbeli szervezeteinek eleígi munkásságát, riválisában kitárt arra, hogy a Katolikus Akció munkaterve az ország közéletének nagyobb erkölcsi ellenérzése ás irányítása lesz. A nagy tetszéssel fogadott'előadás után a helybeli papság gyakorlati kérdésekhez' szólt hozzá* Mihalovics Zsigmond bekapcsol ja a nagyváradi szervezetet a" országos munkatervezetbe . /MTI/ ' /Pro ^ o r> o : A nagyváradi püspöki helynek kéri e hir szives közlését,/