Napi Hírek, 1941. január/1

1941-01-14 [0481]

MF o- Dö/p n Kolozsvár, január 14. . ... . N a.gJ siker jegyében tartotta meg a Magyar Szociális h'épmoz­galom erdélyi zászlóbontását a kolozsvári magy?r színházban. Ezen a nagy­jelentőségű munkásünnepélyen több mint háromezren szorultak ki a száhEz­bol. Az ünnepélyen megjelent Vásárhelyi János református püspök, a Ko­lozsváron tartózkodó Zadravetz István {"tábori püspök, több erdélyi ország­gyűlési képviselő és Frdély szellemi életének több ismert alakja. A részt­vevők székely iádulókat énekelve fegyelmezett sorokban érkeztek a messze Székelyföld községeiből KALOT-zászlok alatt. V#í& Az ünnepélyt a legényegylet zenekarának Hiszekegy-évei kezdték meg. majd Lenkey József kolozsvári munkás és Rádzik Jenő budapesti vias- ­munkás udvözölte^a megjelenteket, ez utóbbi a budapesti központ nevében. Kovács Ferenc ; a magyar Szociális Hépmozgalom központi titkára ismertette a szervezeteket és Bejelentette, hogy a mozgalom protestáns ágát most szervezik, - Huszonegy évvel ezelőtt - kezdte meg ünnepi beszédét Aováb s József debreceni lelkész - vasra verve vittek végig a kolozsvári piacon. Akkor ugy éreztem, hogy a magyar széthúzás megásta a nemzet sir ját. Most, huszonegy év után azonban újra hiszek, mert itt látom megváló ulva azt a szociális magyar népi egységet, amelyben katolikus és protestáns vállvetve vivja küzdelmét, A küzdelem' célja a szociális Ma-varország , amelyben min­denkinek munkája után becsületes kenyér és tiszteiéi; jár. ' A szónok után Mécs László költő szavalta el nc-hdny nagyhatású versét, A műsor továboi részében az agrárifjuság magyar táhcokat^mutatottí. Az ifjúság énekszámokkal és-szavalatokkal szórakoztatta a színházat zsú­folásig megtöltő közönséget. Az ünnep zároszavait Freesz József, a mozgalom központi ki­küldöttje mondotta el;- Minden magyar dolgozóért vivott harcunkat a'végső győzelemig folytatjuk - fejezte bo szavait az ünnepély zárószónoka. A műsor végén a hatalmas ünneplő tömeg együtt énekelte el a Himnuszt és /azzal a biztató tudattal oszlótt szét; hogy a megindító: harc és munka nyomán megvalósul a szociális Magyarország. A vendéglátó Ko­lozsvár meggyőződhetett arról, hogy a fólagyar Szociális ' Nép mozgalomban"ol" • hatalmas magyar népmegmozdulás van születőben, amely minden izében és cél­kitűzésében Szent István birodalmának egységét és célját szolgálja. / MTI/ o- Dr/Dr/Rn Miskolc , január 14. Borsod vármegye közgyűlése - kedden délelőtt vitéz Borbér Iv&czky Emil főispán elnöklésével ülést tartott. A főispán megnyitó beszédé­ben bejelentette, hogy a kormány ujabb 270.060 pengőt bocsátott a vár­megye Rendelkezésére folyamszabályozási célokra. A napirend során a törvény hatósági bizottság elhatározta, hogy a közjóléti előadói ügykör betöltésérc Ji> vármegyei aljegyzői állást szervez. /MI/ o- Vé/Rn § A Fővárosi Opcrott-Szinház igazgatósága közli, hogy az Ilyenek a férfiak keddosti előadása Mezey Mária hirtelen megbetegedése miatt elmaradt, de holnap estétől kezdve a darab ismét rendesen szinre körül Mezey Mária fellépésével 3/4 8 órai kezdettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom