Napi Hírek, 1941. január/1

1941-01-07 [0481]

W Ze/Vv Berlin, január 7. N A Német Távirati Irodr értesülése szerint hivat'los helyen o vrlóV'g-" nak megfelelő jelentést adtak ki az angol légi haderőnek január 5.-én B francia part egyik kikötője ellen intézett támadásáról. Ez a jelen­tés helyreigazítja a Daventry angol rádióadónak január 6-án délután 6 órakor.a támadásról közölt tudatosan megt ívesztő'állitásait. Az angol változat szerint a brit repülők egy német vadászrepülőgép lelöyése után akadálytaÍrnul végrehajthatták feladatukat. Angol részről hir szerint nem voltak veszteségek. A valóságban a hadmüvelet a következőképen játszódott le; Német vadászrepülők és a német légvédelmi tüzérség meghiúsította a több • angol repülőgép által megkisárelt támadást. Az angol repülők egyáltalán nem is jutottak annyira, hogy szabályos támadást hajthassanak végre, hanem szétszórták őket ós az angol gépek legnagyobbrészt a tengerbe dobták bombáikat. Az sem igaz, hogy lelőttek egy német gépet. Ezzel rzemben két angol gép lángolva r. tengerbe zuhant, amint ezt a január 6-iki hadi jelen­tés is közölte. Kát másik angol repülőgép megrongálódott. A lelőtt angol repülőgépek roncsait és a repülők holttestét a támadást követő napon, január 6-án, a tenger partrasodorta. A német tengeri mentőszolgálat a harc után eredménytelenül kereste fel a pontokat, ahol a két gep lezuhant, a legényság a gépekkel együtt • elmerült a tengerben./í^TJ o W/Vv § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Budapesti Közlöny legközelebbi száma közli a m.kir. minisztériumnak a visszacsatolt keleti es erdélyi országrészen megjelenő időszaki ós nemidőszaki lapokkal kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 30/1941.M.E„ számú rendeletét ? amely a visszacsatolt keleti ás erdélyi or­s v^'grészen a főhatalom változásával egyidejűleg immár hatálybalépett orszá­gos érvényű közigazgatási jogszabályoknak, úgymint a zsidók közéleti és gazdasági térfogl: lósának korlátozásáról szóló'1939: IV. törvénycikk végre­hajtása tárgyában kibocsátott lapokkal k : pcsolatos egyes rendelkezéseiben foglalt ás,időközben lejárt s igy a visszacsatolt területen nem alkalmaz­ható hat ridők helyett, továbbá r sajtókamara felállitása tárgyában ki­bocsátott .6070/1938.M.E. számú rendelet Go. J-ának alkalmazása tekintetében felmerült viták eldöntése végett r szóbanlevő rendelkezés alkalmazására a visszacsatolt országrész tekintetében uj határidőket állapit meg. o- Pa/Dr/Vv Kolozsvár, január 7. Kolozsvármegye vezetői szemleutat tartottak a vármegye terü­letén f's megállapították, hogy a. közszükségleti cikkekben és a kenyérben az ellátás-kielégitó. ugyanakkor intézkedtek abban az irányban is, hogy a ta­vaszi vetéshez kellő vetőmag álljon a. vármegye gazdáinak rendelkezésére. /MTI/ ...-ö- Bs/Bs/Vv B er n , január 7. /Svájci Távirati Iroda,/ s/ Trhugovie' kanton egyik helységében tüz ütött ki/a szomszé­dos ^interthour város tűzoltói is a helyszínre siettek, hogy segédkezzenek az oltási munkában. Az égő épület egyik kéménye ledőlt és agyonütötte a winterthouri tűzoltók parancsnokát^ /MTI/ -o- Bs/Bs/Vv Bern, január 7. /Svájci Távirati Iroda./ Svájc egyik legnagyobb tava, a Con-tance-tó részben befagvott /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom