Napi Hírek, 1940. december/2

1940-12-30 [0480]

Té/Dn Ki e g é s z i t é s Roosevelt beszédéhez. A Roosevelt beszédéről szóló előzetes jelentésünket /lásd m-i 4. kiadásunkat/ kérjük a következőkkel bevezetni: A Reuter-Iroo.c szerint Roosevelt v^sárn^p e^te a Fehér Ház di ólom-. +. s-s zalónj ába n negyven percig tartó beszédet mondott, omel T,v, er részletesen fo,rl:lkozott a jelenlegi külpolitikai helyzettel és az Sszak­amerikai A^esült Államok követendő magatartásával. Rádión továbbított beszédében többi között a következőket mondotta: ' - A helyzet igen komoly. Nem tehetjük azt, hogy a veszély elél ágiunkba bújjunk és ég"rzerüen fejünkre húzzuk a takarót. Amerika re m ismerheti el azt c.z állapotot, amely a harci cselekmények következtében Európában most kialakult. Ha a németek bármely a lamerikai államban megvet­nék lábukat, ez súlyos veszélyt jelentére az egész nyugati félgömb szamára. azután élesen támadta a tengelyhatalmak célkitűzéseit és hangoztatta, hogy Amerika sohasem fog hozzájárulni olyan békéhez, amely nem tárgyei sok alapján jött létre. - Amerika egyetlen utja az - folvt^tta - hogy mindent meg­tegyen saját védelmére. Az amerikai nép nagy tömegei tudják, nogy az az rt, amelyre léptek, a jövőben is a béke egyetlen biztositéka és záloga. W Dö/Dö/Dn N e w York, december 30. N A Német Távirati Irods jelentése szerint vasárhap esti börzédében Roosevelt hivatkozva a berlini hármáségyezményre, ismét hangoz­tatta ismert felfogását, -.mely szerint Németország és Japán magatartásából az rgyesült Államokra veszélyek származnak és Anglia az, amely ezeket a veszélyeket Amerikától elháríthat ja. Epen ezért Amerikának kötelessége Ang­liát anyagilag támogatni és ezt a támogatást most minden elképzelhető mó­doh fokozni kell. Az elnök ennek megfelelően felhívást intézett a gyárosok­hoz ás ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a munkavállalók jogait nem akarja meg­sérteni, mert hiszen eppeh a. munkások azok, akiknek a tulajdonképeni mun­kát teljesíteni kell. Roosevelt a továbbiakban ismételten hangsúlyozta, hogy sem hadsereget nem akar küldeni Európába, sem Amerika részvételát nem ter­vezi az európai háborúban. - Ha Anglia elbukik - monaotta Roosevelt - az egyesült llamok állandó veszélyben fog élni. Ha azonban az Egyesült Államok segít A ngliának, akkor a veszély, hogy .Amerika, háborúba bonyolódik, jelenteke­nyen csökken. - Mi nem akarunk é c nem is + ervezünk semmiféle háborút ­- mondott? Roosevelt - de mindnyájunknak több kell dolgoznunk és többet termelnünk, hogy Anglia megmaradjon. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom