Napi Hírek, 1940. december/2

1940-12-20 [0480]

W Ho/Ho/Zs Stockholm, december 20. /Német Távirati írod-/ N A Dagens Nyheter jelenti: A genfi nemzetközi VorösKeret? ?t \ k egyesületek mozgalmat indí­tottak, hogy Angii* és a kontinens között állandó h*jóösszekötettést bizto­sítsanak a sulvosan sebesült hadifoglyok kicserélésére és tekintettel karácsony­ra, lehetővé akarták tenni, hogy mindkét hadviselő fél hadifoglyai postát és csomagot kaphassanak. Erre a kezdeményezésre Sir Phillipp Shetwood tábor­nagy, az angol vöröskereszt vezetője most a következőkben válaszolt: Ha Németország megnevező'£• a vöröskeresztes hajók számára egy elfoglalt kikötőt, az angol légihaderő semmiképpen sem vállalhat kezességet azért, hogy a kikötőt nem bombázza. üzzelszemben közismert, hogy a birodalmi kormány azonnal bele­egyezett a kezdeményezésbe, /MTI/ 0 Zs/Zs §A postavezérigazgatóság értesiti a budapesti egységes távbeszélő hálózat előfizetőit, hogy az 1939, május havi budapesti tábbeszélo névsornak az 1940. évi névsorral való díjmentes kicserélésére megállapított határidő 1940. december 31-ável lejár. E határidő lejárta után az előfizetők az uj ; távbeszélő névsort csak a névsor árának, F> pengőnek lefizetése után kap­hatják meg. Mindazoknak az előfizetőknek számlajáf, akik a régi 1939-es névsort 1940. december hó végéig nem szolgáltatják be, azl939. évi névsor árával, 5 pengővel megterhelik. /MTI/ Ko' o- Bl/Vv Milano , december 20. /Magyar Távirati Iroda./ Az olasz külügyminisztérium által kiadott félhivatalos politikai hetiszemle a Relaziohi Internazionali szombat reggeli számában a következőképen kommentálja t magyar-jugoszláv szerződést: "A hármas paktum magyar, román és szl/ovák aláirása után a belgrádi aktus ?z idén ősszel a dunai politika legfontosabb eseménye volt. Ez az esemény időbeli'közelsége folytán szorosan hozzáfüződik a három dunai országnak az olasz-német politikához történt csatlakozásá­hoz, gyökerei azonban az utóbbi két év magyar-jugoszláv kapcsolataiba nyúlnak vissza , azokhoz a tényezőkhöz, amelyek a kisantant összeomlása ut n először csak félénken bontakoztak ki, majd - hála a két ország néhány aktiv és tekintélyes politikusa hatékony közbenjárásnak - annál erő­teljesebb fejlődést vettek." A Chigi-palota félhivatalosa e után felsordja a magyar­jugoszláv közeledés előnyeit és egyes fázisait mindaddig, amig a bécsi döntés el nem háritotta az utolsó nemzetközi akadályt a közben már megérett kiegyezés útjából. • "Első izben fordul elö.- irja ezután a Relazioni Inter­nazionali - hogy a tengelyhatalmak által létesitett uj rend keretei között a Dunamedencében olyan kétoldalú szerződés jött létre amely a kisállamok megértésén, érdekein és szükséges szolidaritásán 7 épül fel. Ha a két nemzet által december 12-éig áthidalt nehézségekre gondolunk, megértjük, milyen értékes volt az a kölcsönös meggyőzés, amely végül is a dunai világ megszervezésének ilyen alapvető elemeire vezetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom