Napi Hírek, 1940. november/2
1940-11-23 [0478]
Ba Ei/Rn Róna, ,november,23. /Ma var Távirati Iroda/ Az olasz rádió péntekjejjeli külföldi adásában a Koriza környékén kialakult hadihelyzettel foglalkozva a következőket mondotta: Az ellenséges hirverés azt akarja elhitetni:,.-.". a nemze+közi közvéleménynyel, hogy az a körülmény,hogy az olaszok Kórizanál visszavonultak néhány kilométerrel^súlyos csapást jelent : 9lasz| m ' m „ „. ízzel szemben le kell szögezni, hogy az olasz hadseregnek - amely Abessziniát néhány hónap, Brit-Szomáliát pedig két hét altt foglalta el - már nem kell attól tartania, hogy néhány kilométeres visszavonulás miatt csorba eshet tekintélyén. ..„.Olaszország számára a Koriza környékén végrehajtott hadműveletek egyáltalán nem jelentenek veszélyt, miután az olasz hadsereg emberben és anyagban egyaránt óriási megerősítéseket '' tudott a harctérre küldeni, mig a görög hadsereg tartalékai az angol segitség ellenére is korlátozottaLfAz olasz rádió emlékeztetett ezután arra, hogy ^piruszban egyizben már folytak kemény harcok a rómaiak és görögök között. A görög csapatok vezére akkor egy Pyrhuss nevű király volt. aki először győzelmet . ' *aratott ugyan a rómaiak felett, de győzelmét olyan drágán kellett megfizetnie, hogy azután annál könnyebben verték meg a rómaiak . A helyzet most is az, hogy a görögök korizai előrenyomulásuk folytán rendkívül eltávolodtak támaszpontjaiktól nagy veszteségeket szenvedtek s a k§sőbb meginduló olasz ellentámadásnak már sokkal könnyebb lesz őket visszaszorítania. Az olasz rádió hozzátette, bogy ezekkel a tárgyilagos fejtegetésekkel távolról sem akarja az angol rádió példáját kővetna, amely az angol csapatok gyakori visszavonulását nyakatekert érveléssel szokta magyarázgatni, feW^^ Ba Si/Rn Róma. november 2b. /Magvar Távirati Iroda/ ., . . A szombatreggeli olasz lapok veze+ő helyen közlik annak a táviratnak a szöveget, amelyet Horthy Miklós kormányzó Magyarorszagnak a berlini^egyezményhez történt csatlakozása alkalmából 1 III. Victor Emanuelle király es oeászárhoz intézett. Ugyanakkor közlik az olasz lapok az olasz uralkodó valasztaviratanak szövegét is. Ba Ii/Rn Rém a,-november 23./Magyar Távirati Iroda/ ^^fflj Mint a Popolo di Roma New ionból jelenti, feoosevelt elnök kijelentette/sajto.ertekezleten,,h ? gy a legnagyobb segitség ,amelvre Anglia az,.'gyesült Hámok részéről számíthat, az amerikai hadianyagtermelés 50 saazaléka lesz. Teljesen^. Amerikától jelenleg nagyobb termelést felSSin 3 ?-3 ? !? e fl k8 í jelenlegi berendezése mellett mm lehetséges. Roosevelt kijelentette továbbá, hogy az JTgyesült Államok az érvényben llvő +P+ y :í^ lmebe ^ ?em cdhal el Nagybritanniának hitelre hadianyagot. Kijelentette továbbá az elnök, hogy az amerikai kormány nem boosáthatia az angolok rendelkezésere hadihajóit ha iókaravánok kísérete céliára,.