Napi Hírek, 1940. november/1

1940-11-13 [0477]

Ba Ra/Dn R 6 m a , november lö. /Magyar Távirati Iroda/ A ma reggeli olasz lapok érdeklődésének középpontjá­ban '.íolotov berlini tárgyalásai'állanak. A Popolo M Roma berlini tudósítója e?zel kapcsolat­ban ezeket irja: Nem kétséges, hogy e tárgyalások a maguk jelentőségé­ben jóval tulmennek a német-szovjetorosz jdviszony megerősítésének kere­tein. Olyan fejlődésről van szó, ame3.y"még nem érkezett el végpontjához, hanem most törekszik erős lendülettel klfejődésének caucspontja felé. Hogy mi óz a csúcspont, arra a'nlmet sajtó cikkei meglehetősen éles világot vet­nek. 33 fejlődés kezdetét a német-orosz támadást kizáró ás barátsági egyezmény jelezte, amelyet egy évvel később követett a német-olasz-japán hármasszövetség'.' Ez utóbbi szövetség már nemcsak a háborús, hanem a béké­helypzetet is figyelembe vette és ebből a 'zempontbólhajtotta végre az élet­terek elosztását a három szövetséges nagyhatalom között. Feltételezhető - folytatná az cla^z tudósító - hogy a berlini tárgyalások folyamán foly­tatják az életterekről folyó tanác Sicozásokat és azokat kiterjesztik Szov­jetoroszországra is. Hangsúlyozza a lap, hogy a berlini hármas szövete ég" és a nsmet-szovjetorosz együttműködés nincs ellentétben egymással, sőt in­kább kieg'sziti egymást és előmozdítja az euráziai térség népeinek hatalmas arányü együttműködését. A berlini tárgyalások minden bizonnyal meg fogják könnyíteni a Japán és Szovjetoroszország között fennálló kérdések megoldá­sát is. Ily módon megállapíthatjuk - jegyzi meg végül az oáasz tudósitó ­hógy a nemzetközi politika kerete az utóbbi hetek eseményei folytán rend­kívül kiszélesedett. Az a viszály, amely a danzigi viszályból indült ki, Anglia ellenállása folytán kezd valóságos világmegmozdulássá válni. A Popolo di Roma Lisszabonból érkezett távirata sze­rint nemzetközi politikai körökben ugy tudják, hogy Nagybritannia az utolsó pillanatig kétségbeesett erőfeszítést tett, hogy valahogy ellensúlyozza Molotov berlini utazásának'hatását. Ezekben a nemzetközi körökben ugy tud­ják, hogy Sir Strafford Cr..\pps moszkvai angol nagykövet. Molotov elutazá­sának előestéjén látogatást tett Visinszkl helyettes szovjetorosz külügyi népbiztosnál és Londonból érkezett süt gős táviratot nyújtott át neki. Ez a távirat az angol kormány állásfoglalását tartalmazta Moszkva irányában. Ugy tudják, hogy a távirat megszövegezésénél éles ellentétek támadtak Churchill és Lord Halifax között és ezek . az ellentétek okozták azt a hirt, amely szerint Lord Halifgz benyújtja lemondását . TJgy tudják továbbá, hogy Lord Halifax és társai pillanatnyilag letettek arról a tervükről,hegy beadják lemondásukat. Mindamellett Londonban a kormány­körökben igen nagy az iggalom. Ba Ra/Ln Róma, november 13. /Magyar Távirati Iroda/ A ma reggeli olasz lapok részletesen beszámolnak An­tonescu tábornok élutazáoárdl. A lapok közlik Antonescu és Sturdza külügy­miniszter fényképé^ de még nem fűznek rnegj e gy késeké t a román államférfiak romai látojratásáhoss, _— 4> io^+ tét^l hn« smlvos körtfl n*r*ek kozott - aminők az egys^eKö^ uouao ^BJ anvantszáe- forgalma az északafrikai kiko- • BZállitottd'JmiJ ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom