Napi Hírek, 1940. november/1
1940-11-07 [0477]
§ Ze/Ze/Zs Moszkva, november 7. /Fémet Távirati Iroda/" a Csütörtökön.délelőtt a-moszkvai Vörös Téren a bolsevista forradalom 23. évfordulója alkalmából Sztálin és Lolotov, továbbá valamennyi magasrangu szovjetállamferfi, a szovifitkormány tagiai, a tábornoki kar és más szovjetorosz személyiségek jelenlétében megtartottakba szokásos nagy csapatszemlét. Elsőizben történt^ hogy a Tyulenev hadseregtábornok, a moszkvai katonai kerület parancsnoka által vezetett novemberi díszszemlét Timosenko hadügyi népoiztos ^fogadta. A hadügyi népbiztos rövid beszéddel nyitotta meg a katonai parádét. A felvonuláson resztvett" valamennyi fegyvernem. Most jelentek meg először a szovjettábornokok uj diszes egyenruhajukban-és a csapatok is most viselték először az újonnan bevezetett szórmesapkáikat, Az elen a moszkvai hadiiskolák és katonai akadémiák növendékei haladtak, valamint a határvédő csapatok, a belső' védelem és a haditengerészet csapatai. Ökeó követték az úgynevezett moszkvai első proletárhadosztály alakulatai menetfelszerelésben, lovasosztagok, majd gépesített: gyalogság mot'rkerékpáron és páncélgépkocsikon. A hangsúly azonban a nehéz peoesitetf" fegyvereken volt az ezévi felvonuláson. Fényszórók különböző méretű légvédelmi ágyuk, páncéltörők, aknavetők, könnyű, neoéz és legnehezebb tábori ütegek követték egymást, lőször jelentek meg azonkiv ül a legkorszerűbb épitésu messzehordo' ágyuk és mozsarak. A tüzérséget ^50 különtöző fajta harckoc i követ-e. A felvonulás végén többszáz vadasz és bombavető repülőgép szállt el. a tér fölött. A katonai felvonulást a tömeg tüntető felvonulása követte. Sztálin és környezete a Lenin-mauzoleum lépcsőin állva fosadta a tisztelgést. /IVÍTI/ X li/TA/Zs New í o r k , november 7. /Stefani/ Roosevelt a hydeparki postahivatal felavatásakor kijelentette a munkásoknak, első feladata az lesz. hogy egyesítse a munkás szindikát usokat a Federation of Labourrel. Hü feladatának megoldását"elősegítette az a körülmény, hogy Lewis, aki e tervet mindig ellenezte, lemondott. " Hir szerint átalakítják a Koosevelt-kormányt.Huéhesnek* a legfelső törvényszék elnökének tisztségét Jackson, a jelenlegi igazságügyminiszter veszi át. "Ez utóobinak Bidle főügyész lesz az utódja. Perkins- ~ asszony" munkaügyi miniszter helyére La Guardia lép az esetben, ha nem nevezik ki nemzetvédelmi miniszterré. ITaward^Flyng, aki a választási hadjáratot irányította, megkapja a postaügyek társájáb, A rtall-street hűvösen fogadta Roosevelt megválasztását. A papirok 1-4 pontot vesztetlek értékükből. /MTI/ y i\i/li/Zs New York. november 7. /Német Távirati Iroda/ N^ A New York Herald Tribüné washingtoni munkatársánfek jelentése szerint Amerika rövidesen fokozottabb mérvű támogatást fog nyújtani Angliának és Kínának, tekintettel arra, hogy a választás eredménye azt mutatta meg, hogy Roosevelt külpolitikáját általában helyeslik. Feltehető, hogy az egyesült üllamok határozottabb politikát fog folytatni Japánnal szemben és minden erejét. ? fegyverkezésre összpontosítja, /iTI/