Napi Hírek, 1940. október/2

1940-10-16 [0476]

I Gu/Ve /A SZEFHE és EFS gyűlése .folytatás/ Szután nyilatkozatot olvastak fel, amely szerint az SFHS és a SZEFHE a legsúlyosabban elitéli, hogy a székely himnusz­szerzőségét Szalántzy Elemér és Kari Lajos magujnak tüntették fel, annak kottáját a maguk neve alatt kiadták ugyanakkor, amikor az igazi szerzi eredeti müve is megjelent. A két egyesület tanusitja és vallja, hogy a székely himnuszt Gsanády György és néhai Mihalik Kálmán irta, minden erkölcsi együttérzésével a szerzők mellctt^áll s elitéli azokat, akik ezt a szerzői jogot vitássá tették. tr$&/ Teleki Pál gróf miniszterelnök eiint elnök ezután fel­hivást intézett a visszatért erdélyiekhez, hogy minden felszabadult vármegye küldjön ki egy-egy képviselőt az EFE választmányába. A fcl­hivást a jelenlévők általános tetszéssel és helyesléssel fogadták. Most ismét elsötétedett a terem, fellobbant az emlé­keztető tüz s Csanády György a következő záróifcmával rekesztette be az ülést: Te vagy a legutolsó maroknyi föld, melyben gyökerünk még elásva mélyen, Ne hagyd, ne hagyd, hogy szertehulljunk, ne hagyd, hogy ckevas vagy irtó féreg összetépjen, • Akaratunk akaratodtól legyen sok szenvedésben százszor áldva, Hogy megfoganjunk, nőjjünk és teremjünk, uj időknek, uj életnek lehessünk boldog fája. Ünnepi áhitatban ért véget a SZEFHS-nck és az EFE-nck a hazatérés óta tartott első választmányi 'ülése. Utána a megjelentek a Pannonia»szállóban közös vacsorán vettek részt, amelyen az erdélyi képviselőket ünnepelték. A vacsora so­rán Veress Gábor, az EFS ügyvezető elnöke üdvözölte az erdélyi képvise­lőket. Rámutatott arra, hogy az erdélyiek egyesületeiben tömörültakre és az erdélyi képviselőkre igen nehéz társadalmi feladatok megoldása vár. Erdélytől várjuk azt, hogy elárassza a mi lelkünket is az áldozat­készségnek, a szenvednitudásnak és a kitartásnak azzal a hóditógrejével, amely két évtizeden keresztül megedzette az erdélyieket. Az craélyi^ szellem visszatérésétől a magyar társadalom nagy újjászületését vár­juk. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a megfelelő társadalmi munka ebben a tekintetben az egész országnak igen nagy hasznára válik. ^ Az erdélyi képviselők n-vében Pálffy Károly válaszolt a meleg üdvözlőszavakra. Visszaemlékezett az erdélyi magyar főiskolai hallgatók marosvásárhelyi találkozójára és ecsetelte, hogy az erdélyi értelmiségnek, a vezetőknek mennyi nehézséget kellett leküzdeniük vál­lalt magyrságfenntartó szolgálatuk végzése közben. Hangoztatta, hogy a székelységn-k támogató kezet kell nyújtani. Most megtapasztalták,hogy^ soha nem nyújtottak feléjük olyan testvéri kezet, mint manapság; a szé­kelység hálás szivvel fogadja ezt és készen áll arra, hogy a maga ere­jével a leghathatósabban gyarapitsa az egész magyarság erejét. A nagy tetszéssel fogadott beszédek után a megjelentek még hosszabb ideig cgyüttmaradtak a fehér asztal mellett./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom