Napi Hírek, 1940. szeptember/2
1940-09-21 [0474]
o- Ki/Ki / Varga József szegedi nyilatkozata „ folytatás./ Az átmeneti gazdasági intézkedések előkészítésénél és megvalósításánál a kormány feltétlenül tekintettel lesz Szeged és környékének gazdasági érdekeire és el fog követni mindent, hogy a közlekedési hálózat kiépítésével és fejlesztésével, az ügynevezett vadvizek elvezetésével, szabályozásával biztonságosabb es gazdaságosabb termelést tegyen lehetővé. A tüzifaellátásra vonatkozóan a miniszter kijelentette, hogy a visszacsatolt területek fakincse lényegesen megjavította az ország tűzifa, sőt az úgynevezett műfa állományát is úgyhogy a fagazdálkodas terén, mihelyt a visszatért területekkel a szállítás és összeköttetés megindulhat és kiépíthető lesz, az eddiginél előnyösebb helyzetben leszünk és igy minden remény megvan arra, hogy a hires régi szegedi fafeldolgozó ipar visszaszerezheti regi prosperitását. Véleményem szerint az ország ős különösen az ujonan visszatért területek nyersanyagkincsével sokkal hatékonyabban fogunk tudni gazdálkodni, órcelófordulásainkac eredményesebben kiaknázni, mint eddig. Szamomra az újonnan visszatért területek kisipara, nagyipara, háziipara, közlekedésének rendezése és az orsiáe vérkeringésébe való bekapcsolása, a kereskedelmi kapcsolatok sok uj, bár ne bíz, de örvendetes^ feladatot ad, de azeknak teljesít'se közben mindig alkalmat és lehetőséget fogok találni, bogy Szagod problémáival is foglalkozzam. A Magyar Távirati Iroda szegedi muhkatársa kérdést intézett Varga József kereskedelmi-miniszterhez a földgázkutat ássál kapcsolatban. Az iparügyi miniszter, aki r Rebben Erdélyben foglalkozott a föligazfué rás technikájával ás a földgáz hőbontás ával és kémiai produktumokat is állított elő, erre vinatközóan a következőket mondotta: v*i*á<*u . ' . Íj gazdasági éléében szerepet íi t szó Magyar ember sajnálattal 'rtasült arról, .hogy a feltárt erdélyi földgáz ter ül ötnek egy kicsiny réoze sem jutott ájiégit'lt határokon belül. Mindazonáltal reméljük, hogy a most visszaszerze t területeken sikerül . jelentós:' menynyisá gü gáVzelőfordulást találni. A t erül etek felkutatására - vonatkozóan máris intézkedéseket tettem s arra törekszem, hogy a reményteljes területeken mentől hamarabb megindulhassanak a kutató fúrások. Az erdélyi £> ldgázkincs felkutatása magyar mérnökök munkája volt és bizom abb n n, bogy az azóta l'-nyegesnn megnővekadeí tudásunkat hasznothozóan gyümölcsözteti)etjük a kutatás során. Bizom abban- is, hogy rövidesen a Nagyalföld ili részein igy Szeged kőrny'k'n ismogkei^het jük a kutató m iyfurasokat. / \ miniszter kisér t'vel az éj>szakai órában visszautazott Budap stre, 1, l__ és iparügyi