Napi Hírek, 1940. szeptember/1
1940-09-06 [0473]
Egy ifós fekete ruhás magyar, akinek a melle tele van világháborús kit untat esőkkel, köztük a nagy ezüst két pánttal ,maj d eltöri a kezemet boldogságában,annyira szorongatja. -A zászlója piros , fehér .zöld, a ju'-xun A hazája drága magyar föld - éneklik a leányok a rádióból ismert dalt.de hangjuk elcsuklik a zokogástól. Az öreg szülők a hazak előtti padkán tordelik kezüket és törlik s iró szeme iket.A leányokon magyar ruha, osak közelről látni, az éjjel osinálták - papirosból. A vamsorompo után az első ház épitését abba hagy ták,üresen merednek rank az ablaknyilások.A házon a felírás: Vama - ez lett volna az uj román vámépület. Kocsink megtorpan. A románok tankcsapdákkal rakták tele az utat.Az egyik nagyobb kocsi nem tud átmenni a méteres, ember vas tagságú sürün rakott fatönkök között, ^eg kell várni,mig az utászok elhárítják az akadályt. Közben harsognak a sajtóosoporthoz beosztott hangszóros kocsik. - íenyő,fenyő, jaj de magas fenyő - hallatszik és a környező erdők visszaverik a jól- ismert dallamot.Egymásután maradnak el kellettünk a csapatok s azután elérjük a következő községet Darócot .Közben ujibb tankcsapdák állják el az utat,késleltetik a továbbhal .adást. Mintha az időhúzásnak valami értelme volna Jte> alig van időnk egy cigarettát elszivni. Sürün hullanak a faoszlopokrajtz utászok fejszecsapásai, sirnak a szalagfűrészek és már szabad az üt előttünk. " Most a gyalogság hagy el bonnünket és könny en túljutnak az akadályokon .Néhány perc múlva megint mi porzunk el mellettült* A telefonpóznákon híradó katonák szerelik a telefont.ho^r az összeköttetés az első pillanatt ól kezdve meglegyen.Nehezen múlik az idő ,ugy tűnik fel mintha órák óta koosin ülnénk,pedig osak percek +eltek el. De már látszanak Szatmárnémeti tornyai a távolból.Messziről látszik a püspöki templom tornyán a magyar zászló. Reggel 9 óra. Egetverő éljenzés hallatszik.Szatmár határába értünk.Az első hazak, előtt óriási di adalkapu,mellette lovas bandérium Kiugrunk a kocs iból. virággal halmoznak el bennünket .ölelgetnek, csókolf itnak.azt sem tudjak^mit tegyenek velünk.Felettünk egy magyar repüőgép Kering. - Jaj Istenem csakhogy ezt is megértük - mondja^az egyik hölgy, egy másik idős asszony mindenáron a kezünket akarja megcsókolni. Elhárítjuk,erre az egyenruhánkat csókolja, .-^ és sürün hullanak a könnyei . A bevonulás a városba leírhatatlan. Csendőrök hajtanak el mellettünk tehergépkocsikon.Hangosan énekelnek.A szatmárnémetiek szeretnének mindannyiunkat egyszere a keblükre ölelni .Az utcán végig feketéllik a tömeg az ut mindkét oldalán. A 60.000 lakosú színmagyar város minden lakosa az utoán van.Minden fatörzs bevonva virággal .A kormányzó arekőpo disziti a falakat és mindenhol emberek,boldog,ujongó emberek. - Vége a rabságnak - sírják az öreg emberek,szólani sem tudnak,kezünket csókol ják.ne m lebe t őket méakadályozni. Mi is siríunk az örömtől.Csókolóznak,nem győzáik elhelyezni a rengeteg virágot.A szivüket- lelküket rakjánk elénk és mi csak könnyes szemmel köszönő szavakat mondunk. Meg bénulunk, lenyűgöz be műnket a felénk, magyar katonák felé áradó túláradó szeretet. Folyt.köv.
