Napi Hírek, 1940. augusztus/2
1940-08-17 [0472]
-o- D/D/Rn Athén ,augusztus 17. /Görög Távirati Iroda/ Az újságok ujabb részleteket közölnek'a Helle megtorpedózásáról. Egy órával a hajó megtorpedózása előtt két ismeretlen repülőgép repült el Tmos sziget kikötője felett, először görög gé, éknek tartották őket, csak később tudták meg, hogy nem voltaloazok. Valészinüleg ugyanolyan nemzetiségűek voltak, mint a tengeralattiáresés felderítő repülést végeztek, A Tinos-szigetén tartózkodó zarándokok és a sziget lakosai mind a Helle tisztjeinek és legénységének bátorságát hangoztatják, akiknek egyetlen gondolatuk a gyönyörű hajó megmentése volt. Csak amikor már megállapitották, hogy a mentés lehetetlen, hagyták el a fedélzetet először a sebesültek, azután a legénység, majd a tisztek s végül Hatsopoulos hajóparancsnok. A Helle felvont lobogóval és magasan lobogó fehér-kék zás zlóval süllyedt el./MI/ X D/D/Rn San Sebastia n,augusztus 17. /Stefani/ Londonból kapott értesülés szerint az Evening Standard azt irja, hogy a földközitengeri angol összekötő-utak veszélyben forognak s hogy Angliának a Közel-Keleten nagy nehézségei lesznek a hinduk segítségének elmaradása miatt./MTI/ mm mwmm -~ 0 Dr/Rn Győr ,augusztus 17, Kapi Klára, Kani Bélának, a dunántúli evangélikus egyházkerület püspökének; és feleségének, Hegedűs Katinkának leánya augusztus 17én este tartotta esküvőjét a győri evangélikus templomban ICorompai János dr. Mí.V fogalmazó gyakornokkal, Krompacner József es felesége Cziegler Erzsébet fiával. Az esketési szertartást a menyasszony édesatyja, Kapi •Déla titkos tanácsos, püspök végezte,/MI/ 1 Pj/Pj/Rn Washingto n,augusztus 17. /Német Távirati Iroda/ Rooseveltnek az iimerikaban lévő angol birtokok bérbevételéről szóló tárgyalások ügyében tett közlése Washingtonban élénk találgatásokat idézett elő. Az Associated Press jelenti, hogy katonai körök szemét vetettek Uj-Funlandra és Trinidadra. Mind a kettőnek megszerzése mellett String dandártábornok a hadügyminisztérium hadászati osztályának megfigyelés céljából Londonban tartózkodó vezetője, a minap máris erélyes en^s ikra szállt. Hqlt szenátor, az elszigetelési politika híve, ugyan üdvözölte az Egyesült Államok védelmi rendszere megerősítésének eszméjét, az angol ajánlatról azonban megjegyezte, hogy ez 50 amerikai torpedóromboló átaaására k " megédesitését" célozza, fíouthzohn köztársasági párti képviselő kijelentette hogy xioosevelt ezáltal háborúba sodorhatja a nemzetet, anélkül, hogy hadaz üzenne.A kongresszusi tagok egyrésze közölte az Associated Tréssel, hogy ez a terv összefüggésben van az angol világháborús adósságok likvidálásával. Anglia ezentúl ujabb amerikai^hiteleket kaphatna. Pepper demokrata szenátor, az elnök bizalmasa megerősítette azt a véleményt,hogy az araerikai torpedóromboló átadása lenne az íizlrt ára. Nye köztársasági szenátor ''az egyesült Államok határainak további kiterjesztése" ellen beszélt. A New Yorkümes szerint az elnök egyidő óta a bérbevétel kérdésében közvetlen összeköttetésbe lépett Churchillel, sőt többizban még távbeszélőn is beszélgetett az angol miniszterelnökkel,/MTI/ tjm%*lt