Napi Hírek, 1940. augusztus/1

1940-08-03 [0471]

X Ke/Ke/Dn Szófia, augusztus 3. /Stefani/ Papén ankarai német nagykövet, aki Berlinből jövet pénteken érkezett repülőgépen Szófiába, az est folyamán megbeszélése­ket folytatott Pilov miniszterelnökkel és Popov külügyminiszterrel, va­lamint a szófiai olasz követtel. Papén ma délben folytatja utiát Istan­bulon át Ankarába. /MTI/ X Ke/Ke/Dn New York. augusztus 3« /Stefani/ A new yorki sajtó ismerteti a japán külügyminisztérium képviselőjének nyilatkozatát, amely .szerint a délkinai tengerek véglege­sen beletartoznak a "nagyobb Kelet-Ázsiát" követelő jelszóba és megaősi­ti, hogy a japán kormány követséget akar felállitani Batáviában Koiso tá­bornok vezetésével. /MTl/ X Ke/Ke/Dn Róma, augusztus 3. /Stefani/ A Messaggero~ "Ujabb csalódás" cimmel ismerteti a hava­nai értekezleten tárgyalt kérdéseket és a hozott határozatokat és ezek alapján kijelenti, hogy az értekezlet az Igyeáilt Államok elszigetelődési álláspontját domborítja ki, ami semmiképen sem felel meg az Anglia részé­ről óhajtott és a londoni sajtóban beharangozott beavatkozási hangulatnak. A Messaggero megjegyzi, hogy ez súlyos csalódás Angliá­nak annál inkobb, mórt Cordell Hull is" igyekezett, hogy nyilatkozatában elkerüljön minden Németországra kedvezőtlen kijelentést. Sőt július 5.-án ki ielentette, hogy "Németországnak nincsenek területi birtokai az amerikai féltekén ás semmi ok sincsen annak feltételezésére, hogy szándókában áll­na ilyen birtokok megszerzése". Hozzáteszi a Messaggero, hogy az Egyesült Államok kor­mánya, Havana után is, egyre ujabb csalódásé la t okoz London reményeinek: a washingtoni kormány legutóbb elrendelt tilalma repttlőgép-üzemaiy agok ki­vitelére ujabb komoly nehézségeket okoz Angliának. /MTI/ X Ke/Ke/Dn Istanbul, augusztus 3. /Stefani/ A Son Posta Erkilet tábornok cÍKkct közli a hadviselők földközi-tengeri erőviszonyairól és megállapítja, hegy bár az angol hajó­had számbelileg fölényben van az olae,z hajóhaddal szemben, ez a fölény csak akkor válni k hatályossá, ha meg tudna valósit ani a tengerzárt. Ez azonban csak ugy volna lehetséges, na Anglia légierejének legalább kétsze­resével rendelkeznék. A jelenlegi helyzetben Anglia nem érhet el többeta Földközi-tengeren, mint amit eddig elért.. /MTI/"' 1 D/Rn/Dn Bern, augusztus 3. /Német Távirati Iroda/ N Pénteken este Pétain tábernok elnöklésével miniszter­tanácsot tartottak. A Havas-Iroda jelentése szerint a minisztertanács meg­hallgatta a nemzetközi helyzetről szóló beszámolót. A beszámoló a kameruni ós madagaszkári eseményekkel és a francia területekre is kiterjesztett an­gol tengeri zárlattal foglalkozott. A minisztertanács megbízta az igazság­ugyminisztert, dolgozzék"ki törvényjavaslatot a titkos társaságok feloszla­tásáról. A minisztertanács elhatározta, hogy rendeletet ad ki a szárazföl­di, lógi és tengeri haderő első csoportjainak leszerelésére 1« /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom