Napi Hírek, 1940. augusztus/1

1940-08-02 [0471]

W Ka/üa/fin Washington ,augusztus 2* /"érnet Távirati Iroda/ N t t Boosevelt elnök a pénteki sajtóértekezleten elsőizben foglalt állást az amerikai védkötelezettség kérdésében, amelynek beveze­tése mellett határozottan sikra szállt. A védkötelezettség bevezetését a jólméretezett nemzetvédelem lényeges feltételének mondotta. A mostani haboru tanulságai bizonyították, hogy a védekezésnek totálisnak kell lennie. Először sok uj gépet és 'felszerelési tárgyat kell beszerezni, amelyek az Egyesült Államoknak nincsenek meg, hanem'mégcsak kezdenek meg­lenni. Mint a mostani háború mutatja, a memzetek kiképzett csapatok nél­kül rossz helyzetben vannak. Az Egyesült Államoknak ezért szükségük van frontharcosokból, az utánpótlást biztosító személyzetből, műszerészekből és gyári munkásoKból álló kiképzett hadseregre. Az előzetes kiképzés, emberéleteket kimélmeg a nemzet számára; ki nem .képzett hadsereg{szen­ved. Roosevelt befejezésül kijelentette, hogy a kongresszusra bizza a— részletek kidolgozását. /MTI/ ("ugyanis a tapasztalatok szerint lényegesen nagyobb veszteségekot W Ei/Ei/iHn G e n f,augusztus 2. /**émet Távirati Iroda / N A francia kormány rádió utján utolsó figyelmeztetést intéz a francia hadsereg tagjaihoz, hogy ne vegyenek részt a további háborúban, sem azzal, hogy idegen állam szolgálatába Eépnek, sem máskép, més olyan országokban sem, amelyekkel Franciaország nem áll harcban. /MTI/ ff Ei/Ei/hn űarcelon a,augusztus 2. /Német Távirati Iroda/ N A földrengésjelző intézet pénteken este heves földlökést észlelt. Középpontja mintegy 9.000 km-re lehetett,/MTI/ Bo V/Bn Belgrád, augusztus 2. /Magyar Távirati Iroda/ A Pravda péntek esti számában szenzációkent hozza a Német Távirati Iroda hírét, amely szerint Cadere. Viktor belgrádi román nagykövet a közili napokban Szófiába utazik, hogy^ott bevezető tárgya­lásokat folytasson a bolgár államférfiakkal Dobrudzsa kérdéséről. Cadera utazásának hírét eddigiem meg nem erősítették, sem meg nem cáfoltak. ívant­hogy azonban megerősíti, ' azfra hir£" hogy Cadera es iopovtl külügymi­niszter/ korább, belgrádi bolgár követ mar targyaltak /meg Belgradban^ebben a kérdésben, egyáltalában nem tekinthető kizártnak ez a lehetőség,, Oader* annál is inkább (latszik ja lkalmásnakje tárgyalásokra, mert előzőleg a galaci tartomány kormányzója volt és igy . .a dobrudzsai kerdes kivalo ismerőjének számit. , , _ , Belgrádban azt hiszik, hogy Cadera utja a jövő hét második felében lesz. A pénteken este Bukarestből érkeze hírek szerint a román-bolgár tárgyalás megindulása közvetlenül küszöbön all.

Next

/
Oldalképek
Tartalom