Napi Hírek, 1940. július/2
1940-07-27 [0470]
/A termény értékesítési rendelet szószerinti szövegének harmadik folytatása,/ 12 # § , \ 11/ Az a tulajdonos, haszonélvező, javadalmáé, vagy haszonbérlő, aki 20 kat, holdat meghaladó szántóföldi müve lés alatt álló ingatlanon gazdálkodik, köteles az 1940, évben termelt buza-, rozs-, kétszeres- és zabkeszletét a cséplés befejezésétől számított 6 nap alatt bejelenteni. iLki a buza# rozs kétszeres és zab csépiésót az 1940. évi szeptember hó 30. napjáig nem fejezi be, köteles-e napon azt a körülményt és a cséplés eddigi eredményét,"továbbá a cséplés befejezésétől szállított 6 napon belül a cséplés további eredményét be-jelenteni. /2/ A bejelentést annak a községnek elöljáróságánál, illetőleg annak a varosnak polgármesterénél kell megtenni, ahol a készlet van, /3/ A bejelentést a jelen rendelethez B/ alatt mellékelt mintának megfelelően gabonajigmenként részletezve kell megtenni. A mintánalt megfelelő nyomtatványokat a Futura bocsájtja a községi elöljáróság /polgármester/ rendelkezésére. (4/ L t be jelentést a községi elöljáróság /polgármester/ által erre a célra kijelölt személy előtt élőszóval, vagy az olobbi bekezdésben említett mintának megfelelően két példányban.írásban lőhet merteimig /5/ L bejelentésben elő kell adni, illetőleg fel kell tüntetni azt, hogy az 1941. évi julius hó 31. napjáig számítva a készlet birtokosának és családjának, a birtokos irányában szerződés, vagy jogszabály alapján eltartásra jogosultaknak élelmezésére, szolgálati illetmény, vagy természetben fizetendő más hasonló tartozás teljesítésére, votőnagra, az állatok takarmányozására, vagy hasaonbér természetben való fizetésére milyen menynyisog szükséges. E szükségletek alapjául szolgáló körülményeket a birtokos a községi elöljáróság /polgármester/ Éivánságára igazolni k ótoles. Ha a birtokos c körülményeket nem igazolja, a szükségletre vonatkozó bejelentést neo lohot figyelembe vonni. L bejelentésben név- és lakcím szorint meg kell jelölni azokat a személyeket, akiknek a termelő terménye, nként öOq-nal nagyobb mennyiséget köteles kiadni. 13, §, /l/ L buza, a rozs, a kétszeres és a zab vásárlására feljogosított kereskedő minden hónán 1. és 15. napján köteles á M.kir .Külkcrcskcaílni hivatalnak - gabonanomen^ént részletezve - a vásárolt buza, rozs, köt szeres és zab mennyisigét bejelenteni. Bejelentési kötelezettség terheli Q termények tekintet ében a zab kivételével a kereskedelmi és vegyes őrléssel foglalkozó malmokat is. L bejelentésre a Futura által rendolkczusre bocsajtott űrlapok szolgálnak. . -• . /2/ * kereskedelmi és vegyes őrléssel foglalkozó malmok kötelesek az 1940/41, évi felőrlésre vonatkozó őrlési tervüket a m.kir. Külkereskedelmi hivatalnak az 1940, évi október hó 1. napjáig bejelenteni. 14, §. L buza, a rozs, a kétszeres és a zab értékesítésének biztosítósa végett a fdlraivoiósügyi miniszter a 12. és 13, §-ban megállapított bejelentési kötelezettségen felül a terményekre más 'bejelentési kötelezettséget is elrendelhet. A földmivelésügyi miniszter egyes készleteknek hatósági személy .,, vagy erre kirendelt más szervek utján való összeírását is elrendelheti és foganatosíthatja. 15.§, » át , Nr , £ 32-14,§-okban megállapított bejelentés adatainak ellenőrzésével, vagy az összeírással megbizett személynek a bejelentésre kötelezett a szükséges adatokat_feltárni és a kívánt felvilágosítást megadni köteles, na a bejelentésre köt élezett az ellenőrzéssel, vagy az összeírással megbízott személy eliarasat különösen ha a készletek megtekintését és mennyil fÍ^ÍS! Ji^il Ásé £ mo §g át °lja, megbízott személy Söz vet lenül fordulhat l a tSSSH-2?!? gl k0SG ^ lüZ es szükség esetén zárt helyiséget karhatalommal is a, myittatnat, /SCL*** /, •* i l , <A)i. mm W J ORSZÁGOS LEVÉLTÁR